Mindenki teherbe!

Na, legalább tudom, hogy van ilyen Feminfo.hu is. Bár meglettem volna továbbra is az ismeret nélkül. :) Én ugyan 25-35 között világra hoztam az összes gyerekemet, de egyiknél sem éreztem a nyomást vagy kényszert-a"szülesztésre" Nem akartam velük 2 hónaposan strandra járni, étteremben vacsorázni, a melóból átvállaltam azt, amit otthon elvégezhettem (jó, ehhez saját cég kellett), de biza az emberem látástól mikulásig dolgozott, én meg nem hisztiztem, ha dögfáradtan bezuhant az ágyba vagy elaludt a szőnyegen a gyerek(ek) mellett. Nem vettem meg az összes szirszart, amit a reklámok szerint kötelező a gyerek boldogságához, a játszótérre elég volt egy flaska víz, tudtam, mikor esznek-alszanak, mikor kell pelust cserélni-ehhez alakítottam az életemet, miközben minden nap minden percében csodáltam, hogy léteznek, fejlődnek. Persze dögfáradt voltam és időnként az agyamra mentek, de olyankor szereztem magamnak pár órát valahogy. Ment a verkli,játszottunk, meséltünk, énekeltünk, nem b*sztam le őket a tévé elé, még orvoshoz is mesekönyvvel mentünk. Jó volt a farmer-póló kombó sportcipővel, nem vettem új ruhákat egy darabig-és kibírtam! :) Az persze igaz, hogy mindehhez egy társ kell, egy férfi, akire támaszkodni, számítani lehetett(és lehet ma is)Talán nagybetűvel kellett volna írnom: Társ és Férfi.Tehát adott két fiú a fiatal felnőtt kor kapujában és egy lány, aki felnőtt. Vajon találnak-e hasonló gondolkodású, identitású társat? Tehát nemcsak az a kérdés, hol vannak a férfiak, hanem az is, hol vannak a nők? Mert a hisztis libákból és a mamakedvence, felelősség nuku fickókból elegem van. A lányom az apjához hasonló kvalitású pasival akarna családot(nincs ilyen a láthatáron), a srácok meg lelkesen el akarják tartani majdani családjukat. Senki nem menekül a gyerek gondolata elől sem. Remélem, rátalálnak a párjukra és majd lesz egy rakás unokám, akikkel minden hullámvasútra felülhetek:)És tudom, hogy sokan gondolkoznak így. Muszáj bíznom ebben akkor is, amikor azt látom, hogy mennyire képtelenek az emberek a saját gyerekükkel való kommunikációra is. Anya csilivili telcsit nyomogat, a hároméves kérdezgetné, a válasz felváltva a haggyáámáá, kuss, fogd be, nyakonb*szlak. Ránézésre nem prosztó, nem nyomorog.Ennek a nőnek a gyerek valóban "hangos, szarszagú, önző lény", nemcsak gondolatilag, teljes valóságában is. De ezt már nem foghatjuk csak a férfiakra. (bocs, kicsit hosszú lett, de még tudnám tovább írni;) )

Köszöet az írásért. Nagy szükség van a normalitás hangjára. A normalitás a társ és a gyerek. Az agressziv abnormalitás, aki lekonyhatündérezi azt aki szeretteinek kaját ad, aki leszólja a partnert és a gyereket, aki sohasem akar adni egy kapcsolatban csak kapni.

Aki úgy öregszik meg, hogy sohasem mondták neki: "Apa" , vagy "Anya", aki sohasem mondta egy gyereknek sem, hogy "kislányom", kisfiam", az kimarad abból, ami miatt egyáltalán van. Nincs olyan, hogy azért nincs gyereke valakinek, mert nem tudná felnevelni. Az annyit is ér, hogy klasszikust idézzek. Azok, akiknek nem lehet gyerekük, de szeretnének, ők tudnák igazán megfogalmazni, mit jelent más gyerekétől megkapni azt, hogy "Édesanya", Édesapa" .

Azt hittem rosszul hallok. Az egyik hírműsorban valami olyat mondtak be, hogy a halva született csemcsemőt nem lehet veszélyes hulladéknak tartani. Uram Istem ! Van aki így gondolta hogy veszélyes hulladék... Emberek hát hová jutottunk....nem térek magamhoz azóta sem...