Hol vannak a jobboldali hazafiak?

„Miközben az ember (konzervatív létére) pirul a baloldali pártok négyéves produktuma láttán, egyre feszítőbb a kérdés, hogy a magát részint jól bevackolt, részint egyszerűen társutas jobboldali értelmiségben mikor szólal meg a vészcsengő. Vajon még mindig úgy érzik a magukat ide soroló magyarok, hogy ez így mind jó, és szép, és nemes, és igazságos, és ha igen, hol lesz az a határ, amit már nem lépnek át a kollaborálásban? Tippelgessek? Nem muszáj. Mindenki fel tudna sorolni még egy-két-három fokkal radikálisabb etatizmust, az önkényuralom fokozatait (bársonyostól a leplezetlenen át a koncepciózusig és a véresig), és meg tudjuk számolni a jogállam megmaradt kapaszkodóit, amelyekből ki-ki az ízlése szerint még hajlandó elengedni egyet, kettőt, n-1-et. A kérdés, mit tesz majd az illető, ha elengedte valamennyit? Mit vár cserébe? Mi lesz itt? Úgy véli, meg tudja majd okolni, miért adta fel a nyugati civilizáció könnyel és vérrel megszerzett legfontosabb vívmányát, a jogállamot? Mi az az igéző idea, amit látni vél már most a távolban? Vagy nem lát semmit, de reméli, hogy két-három (de legalább az Egy) ember bölcsessége versenyre kelhet az évszázadokéval? Mi ez a radikális civilizációellenesség, ami megszállta képzett értelmiségiek ezreit?

És ha mégsem a jövőbe vetett hit, akkor mi a motivációja arra, amit most tesz? Az alternatíva hiánya? Bosszúvágy? Igazságérzet? Lojalitás? Pénz? Félelem? Társas ösztön?

És még mondja valaki, hogy nincs pluralizmus Magyarországon! Ennek ellenére érdekelne, hogyan határozza meg magát a jobboldali hazafi manapság. Hogy néz ki az az értékrend, amely igazolni tudja mindazt, ami itt folyik?”