„Maguk a nők sincsenek egyértelműen elragadtatva az ötlettől – ki ezért, ki azért. Van, aki megalázónak tartja, hogy csak azért jusson előnyhöz, mert nő. Van, aki szerint nem a felügyelőtanácsokban történnek az érdemi döntések, és az egész javaslatnak nagyobb a füstje, mint a lángja. Magam úgy látom, hogy a kvóták körüli vitában sok minden keveredik: a rendszer maga nem az ördögtől való. Ha másként nem tudunk érvényt szerezni az egyenlő esélyek elvének, akkor – átmeneti megoldásként – a kvótarendszer pozitív változást hozhat, megfelelő feltételek mellett, ha a választási rendszer is támogatja. Úgy tűnik, a legjobb megoldás, amikor az esélyegyenlőség erkölcsi normaként működik, a jelölések nem a kizárólag férfiaknak fenntartott klubokban dőlnek el, és nincs szükség törvényes szabályozásra.
Ami a konkrét felügyelőbizottságok összetételére vonatkozó jogszabály-tervezetet illeti, az üzenet-értéke lehet jelentős, mert a gazdasági vezetőket lépéskényszerbe hozza. Hatását azonban nem kell túlbecsülni. Előzetes információk szerint Szlovákiában körülbelül 15 vállalatot érintene. Hogy mennyire lehet hatékony egy ilyen intézkedés, azt nehéz felmérni. A probléma azonban egyelőre megoldatlan. A döntéshozatalban a nők aránya tájainkon igencsak alacsony. Minél magasabb szintet nézünk, annál alacsonyabb. Talán ez a »nők maradjanak a főzőkanál mellett«–féle világlátás utolsó bástyája. S valljuk be, nem kevesen vannak azok, akiknek ez igencsak megfelel.”