20 forduló

2014. június 26. 13:39

Ebben a nagy keresztény, szentséges, nemzeti világban mit sem számít az áldott föld és a halál misztériuma? Vagy holtában is csak az számít, aki vitte valamire, akiért fizetnek?

2014. június 26. 13:39
A szerk.
NOL

„Ha nem lenne ennyire rettenetes, akkor talán még el is merenghetnénk a Budapesti Temetkezési Intézet közgyűlési előterjesztésbe rejtett különös számtani sorozatán: 2000 »exhumát« 200 ládában és 20 fordulóval szállítanának el 20 millió forintért. Csakhogy a 2000 »exhuma« történetesen 2000 ember földi maradványa. Akik egykoron – hozzánk hasonlóan – szerettek, dühöngtek, talán gyermeket nemzettek, szültek. Utódokat, akiket azután magával ragadott a következő évtizedek vérzivataros forgószele.

De lehet, hogy egyszerűen elfeledkeztek róluk, és átlépett rajtuk az idő. S most a csontjaikat is kiforgatják ásóval, lapáttal, a kivágott fák gyökereivel együtt, hogy közös ládákba szórva elszállítsák. Ki tudja, hová. Hiszen úgysem keresi őket senki. Elvégre a sírjaikat sem váltotta meg senki. S aki nem fizet, annak nem jár sírhely sem.

Kell a hely az új szegényeknek. Az új nem fizetőknek, akiket saját családtagjaik ásnak majd el ide. Legalább megdolgoznak a helyért, ha már nem fizetnek érte.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2014. június 27. 06:22
A gesztenyés, meg az Alkotás u másik oldalán, ahol a focipálya lett, volt egy másik temető. A Hegyalja Alkotás sarkon a temetőnem volt egy oroszlán szobor az 50-es évek elején még működött. Hogy kié volt, nem tudom.
cirmicica
2014. június 26. 20:59
ennyire hülye hogy lehet valaki? ahol nincs korlátlan terület a sírhelyek megtartására, ott (nálunk) 25 évente újra kell váltani
Nannyó
2014. június 26. 18:33
Igen, jól van ez így. Ha a sírt megváltja a család valamelyik tagja, akkor természetesen nem nyúlnak hozzá. Ez család, leszármazottak és hagyomány kérdése is. Ha tiszteljük az őseinket, akkor gondot fordítunk erre. Az én családomban az 18oo-as években született elődeink sírját is rendszeresen megváltjuk és gondozzuk.
Akitlosz
2014. június 26. 17:03
Közönséges földi halandó csak 25 évig nyugodhat nyugodtan. Évszázadokig csak és kizárólag híres emberek sírjait őrzik meg. Ha minden halott sírhelyet kapna és azokat meg is őriznék, akkor gyorsan megtelne a világ sírokkal. Sok a halott, kevés a hely, így mint írtam, csak és kizárólag a "nagy emberek" sírjait őrzik meg. Ezért is utálatos a régész szakma, nem hagyják a halottakat békében nyugodni. Lehet éppen a saját ősanyjának a koponyáját ecsetelgeti a szerencsétlen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!