Ungváry annyira felkészületlen, hogy teljes képtelenséget állít
Ungváry, a köztiszteletet kivívott történész úgy mesél egy el történetet, úgy ítélkezik, hogy éppen érintettet meg sem kérdezi, vagyis az igazságnak még csak meg sem próbál utánajárni.
Így táncolt vissza a magyar baloldal fősodrába Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció. Nincs remény.
Tagadhatatlan, hogy a tegnapi választás legnagyobb győztese a baloldalon az a Gyurcsány Ferenc, akit már mindenki szeretett volna politikai értelemben egy szépen kidolgozott márvány sírboltban látni. Legalábbis ezt hittük eddig. Tegnap az EP-választáson azonban Gyurcsány és pártja, a DK közel 10 százalékot szerzett, vészesen közel került a szocialistákhoz, lenyomta az Együtt-PM-et és az LMP-t. A hír hallatán sosem látott buli kezdődött a párt főhadiszállásán: az újságíró-kollégák videóiból szemezgetünk.