„Az állami iskola nem más, mint egy hivatali részleg, amelynek az a feladata, hogy végrehajtsa az állami parancsot. A hivatal és benne a pedagógushivatalnok utasítható.
A köznevelés legfontosabb jellemzője az államosítás óta a "kézi vezérlés". Az egyes intézmények, az intézményekben dolgozók tevékenységét nem a jog határozza meg, hanem az irányítást ellátók parancsai. Ezért tankönyvügyben kár siránkozni. Az ország Sors szimfóniáját ez a hatalom írta meg. Lejátszatásához kért és kapott felhatalmazást. Az oktatásban ehhez a kottát az állam a tankönyvekben rögzítette. Miután a megkezdett út befejezéséhez a folytatás jogát a hatalom megkapta, használatát - részéről teljesen érthetően - meg is követelheti.
Az, hogy az a zene, amit e kották alapján le kell játszani sokak szerint hamis, április 6-a után semmit nem számít. Éppen az oktatáshoz kapcsolódóan lehetett volna, kellett volna valami közérthetőt üzennie a választóknak, azoknak, akik komolyan azt gondolták, hogy azt a Sorsot, amit az országnak szánnak, nem kellene lejátszani. Talán érdemes lett volna közérthetővé tenniük, hogy a közmunkás lét nem lehet perspektíva gyermekeik számára. Talán érdemes lett volna közérthetővé tenniük, hogy a nyomorból, a tisztes megélhetés felé vezető út a szabad iskolán, az egyénre szabott oktatáson keresztül érhető el. Talán érdemes lett volna közérthetővé tenniük, hogy a mindenki számára nyitva álló, az apánál különb gyermeket nevelő szabad iskola csak szabad országban működhet. Nem sikerült!”