Megvilágosodások

„A legtöbb esetben a kampányrendezvényeken hiányzott a valódi dialógus, a természetes, egyszerű, a valódi azonosulást reprezentáló beszéd. Kommunikáció persze zajlott, őszinte érintést és visszajelzést adó párbeszéd kevéssé. Magyar-magyar tolmácsra lett volna szükség az események sokaságán, és alig érthető, hogy a kommunikáció fontos változóit – a médium (a kampánygyűlést tartó vezérszónok) verbális, stiláris adottságai, beszédének hatásmechanizmusa, a megszólalás műfaja (pulpitus? színpadi séta? ál-interjú? párbeszéd? kinyilatkoztatás? stb.) a hallgatóság (célközönség) mentális elérhetősége és az adott helyzetben domináns attitűdjei – figyelembe vették volna. Árulkodó, hogy a kampányfőnökök szinte az összes interjúban egy-egy vezető 250–270 helyszínem való fellépéséről (vagyis darabszámokról) és nem a kampányüzenetek sikeréről, hatékonyságáról, a rájuk adott közönségreakciókról beszéltek.

Ami pedig a politikai marketinget illeti: 2014-ben, amikor könyvtárnyi irodalma van már a témának, tucatnyi professzionális tréningcég lett volna képes felkészíteni erre a speciális termékmarketingre a szervezeteket, szóvivőket, előadókat (vigyázat: nem elhasznált médiamunkások három lapos hétvégi trükkjére gondolok), alig érthető ez a tudáshiány. Csak példaként: az órásplakátok színvonaltalan, üzenetmentes layoutja világosan mutatta, hogy se termék, se kreativitás, se üzenet. Ha az erősen vitatott pártelnök mellé hasonló dizájnban odarakjuk a helyi jelöltet, az kinek jó? A pártelnöknek? Akkor ez azt jelentené, hogy a helyi jelölt nála erősebb figura. A helyi jelöltnek? Akkor meg az az üzenet, hogy jelöltünk kézi vezérlésre szorul. És csak halkan: az ellenzéki plakátok, médiatermékek is közpénzből készültek. A baloldali (?) Kormányváltók kampányköltése 1,6 milliárd forint volt. Az izraeli varázslónak, miután »lejárt a szerződése«, visszafogottsága mellett sem volt túl hízelgő véleménye az MSZP kampánystábjáról.”