Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

Ma ott tartunk, ha Orbán Viktor egy kifejezést gyávának tart, az egyenlő a tiltással: fideszes politikus azt a szót többé nem használhatja.
„Mindezt csak azért említem, mert a Népszabadság tudósítása szerint a miniszterelnök arra figyelmeztette a párt országgyűlési képviselőit, hogy ne használják a konszolidáció kifejezést, mert az csak a gyávaságot mutatja, helyette a stabilizáció említése a javallott. Márpedig Orbán, ezt jól tudjuk, semmit nem visel el rosszabbul, mint ha őt gyávának mutatják be, vagy gyávának látszik. Ezért nem hajlandó visszavonulót fújni a Szabadság téri emlékmű ügyében, ezért nem hajlandó vitákba bocsátkozni: erős férfi, szilárd jellemmel, határozott véleménnyel, kérdőjelek nélküli szándékokkal. Így, ezen tulajdonságok folyamatos hangsúlyozásával vezeti kormányát, irányítja pártját és üzen Brüsszelnek is; a tiszteletet voltaképpen nem a magyaroknak követeli, hanem saját magának.”