Cink vagy cinkelt?

2014. május 07. 13:47

Mindazonáltal hálával tartozunk Szilynek, hogy ilyen készségesen segített illusztrálni, miről írt, amikor róluk írt Mihancsik Zsófia.

2014. május 07. 13:47
Lánczos Vera
Galamus

„Nos, remélem, hogy másodszori – ha szükséges, lehet persze többszöri is – olvasás után eljut a lényeg Szily tudatáig, és megérti, hogy itt nem Orbánról, hanem bizony róluk van szó, abban a stílusban, amelyet naponta megjelenítenek kedves kollégáival együtt. Pontosan arról a felületességről, torzításról és cinizmusról van szó, amellyel ezt a cikket is tálalta az olvasóinak, akik – ez a kommentekből is látható – maguk sem tartják fontosnak, hogy tájékozódjanak arról, amiről beszélnek. »Így írtok ti« – mert, tehetnénk hozzá, ennyit értetek a világból.

(Hab a tortán a cikk címe, mert csak két dolog nem igaz benne. Az egyik, hogy teljesen megszűnik a Galamus, a másik, amiről fentebb beszéltem.)

Ami az »orbánozás« műszót illeti – ez Szilynél arra a rendszerelemzésre utal, amely a Galamusban évek óta olvasható –, erre már nem vesztegetnék egy mondatnál többet. Nem várható el ugyanis elemzések megértése olyanoktól, akiknek néhány bővített mondat alanyának, állítmányának és a kapcsolódó jelzős szerkezetének értelmezése, sőt még a link használata is gondot okoz. Számukra marad az, amit megértenek belőle, s ami Szily szerint így hangzik: azoknak, akik a Fidesz-rendszert nevén nevezik »a legszebb magyar szó a megszorítás, a legjobb politikus Bauer Tamás, Orbán Viktort meg úgy képzelik, hogy friss véres demokratasajtot eszik reggelire?«.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MOPO3OB
2014. május 08. 08:19
Ez a Lánczos Vera a Láncos Kutya kölyke lenne? :)
kaktuszvirág
2014. május 07. 16:44
Ez érdekes,hogy lehet úgy megszűnni,hogy közben irkálnak?
tango47
2014. május 07. 16:13
Meg kell a szívnek szakadni! Most mi lesz?????
qccqccqcc
2014. május 07. 15:45
Verocskám! Egy banánt édes?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!