Schiffer a Jobbikkal szeretne közös páholyt

2014. május 25. 14:37

Sokatmondó, hogy Szakasits Árpád dédunokája jól megfér a nácikkal, de viszolyog a baloldaliaktól és a liberálisoktól.

2014. május 25. 14:37
Gréczy Zsolt
Gréczy Zsolt
Demokratikus Koalíció

„A parlamenti Házbizottság tegnapi ülésén fölmerült az ellenzéki pártok szakértőinek elhelyezése; a javaslat értelmében az MSZP és a Jobbik szakértőinek járna egy-egy páholy, az LMP szakértői pedig közös páholyt kapnának a független képviselőkéivel.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője elutasította a javaslatot. Az ülés jegyzőkönyve szerint kijelentette: »...mi az elmúlt négy évben megszoktuk a jobbikosokat...a szakértői páholyban megfértünk egymás mellett. Nekem azzal sincs bajom, ha ez marad...de a függetlenek szakértőivel ne akarjon minket összevarrni. Az az egy, amit én nagyon szeretnék elkerülni. Minden megoldásra nyitott vagyok.«

Mint ismeretes, a független képviselők a DK, az Együtt-PM és a Liberálisok jelöltjeiként megválasztott képviselők, akik nem alakíthattak frakciót. Az LMP tehát szívesen osztozik a szakértői páholyon a neonáci párttal, az egyetlen, amit nagyon szeretne elkerülni, hogy a baloldali és liberális pártok szakértőivel kelljen közösködnie.

A Demokratikus Koalíció szomorúan nyugtázza, hogy négy év politikai útkeresés után az LMP révbe ért. Azok számára, akik Schiffer és az LMP tevékenységét e négy év során figyelemmel kísérték, mindez már aligha lehet meglepő. Sokatmondó mindazonáltal, hogy Szakasits Árpád dédunokája jól megfér a nácikkal, de viszolyog a baloldaliaktól és a liberálisoktól.

A jelek szerint nem csak az nő össze, ami összetartozik...”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
iii
2014. május 26. 18:50
Csodálatos emberek gyűlnek itt össze a mandineren. Gréczyt meg a DK-t köpködik, miközben a cikk lényegéhez semmi hozzáfűznivalójuk nincs. Aki persze maga is a protonácik szimpatizánsa, azt megértem, de talán nem mindenki az. És mégis... Siralmas.
brabant89
2014. május 26. 09:58
Szerintem Gréczy is rosszul látja, meg a jobbos kommentelők is rosszul látják (ezen nem is csodálkozom) :)). Az LMP a saját jogán az 5%-os határt elérve jutott be a parlamentbe, ahol saját frakciója van. Ezért nem akar közösködni azokkal, akik az MSZP listáján jutottak be és nincs frakciójuk.
öszödibeszéd
2014. május 26. 07:02
micsoda patkányok ezek a dékások!
Akitlosz
2014. május 26. 00:18
"viszolyog a baloldaliaktól és a liberálisoktól." Mert tőlük saját magukon kívül ki nem viszolyog?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!