„Mert ha tisztában lennénk azzal, mit is takar a rend kifejezés, mindenki pontosan látná és értené, hogy például a Jobbik és a Gárda miért nem lehet rendpárti, legfeljebb egy zavaros, homofób társaság. A rendnek ugyanis éppen az a lényege, hogy nevéből adódóan nem lehet szelektív, nemcsak a rendetlenség egy részére, egy fajtájára csap le, hanem általában a káoszra.
A rend azt jelenti, hogy nem szelektálunk a különböző kisebb és nagyobb rendetlenségek között, hanem egységesen rendet vágunk a káosz minden egyes területén.
Talán az MSZP sem rettegne annyira a rendtől, ha belegondolna abba, hogy a rend polgári definíciója szempontjából vizsgálva a Jobbik kifejezetten az általános rend ellen uszító párt: hiszen szinte heti rendszerességgel követelik például, hogy a rendőrök ne büntessék olyan szigorúan a gyorshajtó »magyarokat«. Azokat a közúti agresszorokat, akik évente többször annyi ártatlan, vétlen ember életét oltják ki, mint az idős embereket kifosztó rablógyilkosok.