„Csalódottak az ukránok az EU miatt?
Amikor elkezdődtek a tüntetések, akkor még mindenki gyorsabb és jelentősebb európai válaszokban bízott. De aztán igen hamar láttuk, hogy Európa egyszerűen képtelen a problémákkal megbirkózni. Igazából az európai külpolitika a kijevi tüntetők között már az év eleje óta gúny tárgya. Tragikomikus hallani, ahogy az Európai Unió mást se tud, mint aggódni, aggódni, és újfent csak aggódni. Ha valami baj van, akkor aggodalmát fejezi ki. Ha még nagyobb a baj, akkor még jobban kifejezi az aggodalmát. Vicc az egész. Európa segítsége abban áll, hogy mindig egyre jobban aggódik. Hát, csodás, mondhatom.
Elmúlt már a kijevi tüntetők EU-optimizmusa?
El nem múlt, de nagy a csalódottság. Persze ettől még tudjuk, hogy nincs más út, mint Európa felé közeledni, tehát a tüntetéseket továbbra is meghatározzák az EU-zászlók, és a kemény mag továbbra is határozottan EU-párti. A tüntetők igazi célja ugyanis továbbra is az európai uniós tagság.
Amit Ön lassúságnak, megkésettségnek érez, az nem inkább óvatosság? Az EU nagyon sokat kockáztatott volna, ha már a tüntetések kezdetén nyíltan beáll az ellenzék mögé.
Ezt én pontosan megértem, éppen ezért mondom, hogy hiába van csalódottság, a tüntetők többsége is tudja, hogy az EU sem léphetett meg mindent. Az EU nem akart már rögtön a tüntetők szövetségese lenni, mert azzal elvesztette volna annak esélyét, hogy párbeszédet folytathasson Viktor Janukovics akkori elnökkel. Az EU azonban túl sokáig volt szívélyes Janukoviccsal, és ezt ő maga tudta is. Amikor megnyerte az elnökválasztást, az EU demokratikus elnöknek ismerte el. Mondhatni az EU barátságosabb volt vele, mint a korábbi Nyugat-párti kormányokkal.
Jól értem, hogy azt mondja, az Európai Unió inkább támogatta az oroszpártiakat, mint a nyugatosokat?
Igen, ez az ukrán politika egyik nagy paradoxona. Ha Nyugat-párti kormánya, elnöke van Ukrajnának, akkor az EU mindig hűteni próbálja a kedélyeket, a várakozásokat; kimértebb, tartozkodóbb lesz. Ha viszont úgymond oroszpárti a kijevi vezetés, akkor az EU beijed, hogy teljesen elveszti Ukrajnát, és barátkozni kezd, engedményeket tesz. Ezért Európa mindig akkor barátságos velünk, amikor egyébként nem EU-párti elnök van hatalmon Kijevben.
Ezt nevezhetjük reálpolitikának.
Akár. Az EU nem akarja egészen orosz érdekszférában hagyni Ukrajnát, de azt se szeretné, hogy az EU tagjává váljunk. Az utóbbi miatt lesz mindig hűvösebb Brüsszel, ha Kijevben EU-párti erők kormányoznak.”