MVM / Paks: közönséges bűnözők?

2014. április 09. 12:59

Ha már ennyit beszélünk mostanában Paksról, talán érdemes röviden megemlékezni arról, milyen emberek kezében is van / volt az atomerőmű vezetése.

2014. április 09. 12:59
filippova
Fent és Lent

„Kocsis Istvánt két ügylettel gyanúsítják, amelyek az MVM-nek legalább 2 milliárd forint kárt okoztak. Az egyik egy 2007-es szerződés - egy ciprusi offshore-cég befektetési portfóliójának összeállítására kapott megbízás - amelyből semmi nem teljesült. A másik ügylet 2008-ban, egy milánói kft-nek nyújtott kölcsön, amit az olasz cég a mai napig nem fizetett vissza. A gyanú szerint Kocsis mindkét szerződést az MVM igazgatóságának megkerülésével kötötte meg. Kocsis 2005-től 2008-ig volt az MVM vezérigazgatója (2002-2005-ig a paksi atomerőmű vezérigazgatója, 2009-ig igazgatósági tag volt).

Rajta kívül az MVM offshore-ügyeiben gyanúsított még Varga-Sabján László, a Paksi Atomerőmű volt törzskari (bármit is jelentsen ez) és humánpolitikai igazgatója. Gyanúsított Szász András is, aki korábban Kocsis tanácsadója volt, és »mindenhol megfordult, ahol nem kellett volna, és mindenkivel kapcsolatba került, akiknek hallatán kiráz minket a hideg«. ”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
6qwasyx
2014. április 10. 08:03
Hernádi Zsolt miért nem szerepel?
balbako_
2014. április 09. 15:01
Bizony az MSZP kifizetőhelye volt. Azért megjegyezném az MSZP a választás rokkantjait 300 ezer forintos tanácsadói díjjal honorálja. Gondolom Baját, Szekerest és a többi szegénylegényt. (Elvtárs segítsd a lebukottakat!)
tevevanegypupu
2014. április 09. 13:56
És őket reklámozta Gyurcsány és Dobrev, tőlük kaptak 80 milliót, nem is beszélve Józsa milliárdjairól..hogy mik vannak és hogy kell vigyázni..Így átverték szegényeket, gondolom máris visszaadják a pénzt ezeknek a haramiáknak..:)
Catullus
2014. április 09. 13:26
Ebből még feljelentés is lehet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!