„Ennek az országnak véglegesen meg kell szabadulnia az MSZP által az országra zúdított káros hagyományoktól. Huszonöt évvel ezelőtt az MSZP, mint az MSZMP, az állampárt mai napig jogutód pártja, tudatos, átgondolt stratégiával átmentette a hatalmát a demokráciába. De ez nem volt elég: az MSZP megőrizte a társadalmi bázisát is, mégpedig úgy, hogy saját hatalmával együtt átmentette a demokráciába a kádárizmust, a kádári szemléletet és gondolkodásmódot. Immáron huszonöt éve élünk vele együtt, és nem tudunk megszabadulni a kádárizmustól, amely megfojtja a cselekvőképességünket, deheroizál és tehetetlenné tesz bennünket. (...)
Másfelől azért kell a Békemenet, hogy egy új korszakot kezdjünk, megtisztulva az MSZP-s, SZDSZ-es múlttól. Ebben az új korszakban egy nemzeti büszkeségre és szuverenitásra épülő, részvételi demokráciát kell felépítenünk, ami nem mehet másként, mint az emberek, a civil társadalom és az állam közötti folyamatos párbeszéddel, a mindenkori kormányok ellenőrzésével, a civil kontrollal. A Békemenet óriási és méltóságteljes szimbóluma nemcsak annak, hogy nemzeti szuverenitást, demokráciát, közjót és jó erkölcsöt akarunk, hanem annak is, hogy mostantól a mindenkori politikai elit semmit nem tehet meg nélkülünk, nem határozhat nélkülünk, nem kezelhet le bennünket, véresen komolyan kell, hogy vegyen bennünket, mert erősek lettünk, büszkék lettünk és bátrak lettünk, s többé nem vagyunk szolgalelkek, hanem magabízó állampolgárok.
S végül a Békemenet a magyar–magyar megbékélés szükségességét is szimbolizálja. A múlt politikai erőivel természetesen nincs megbékélés és kiegyezés; kell viszont a kiegyezés a bal- és jobboldali beállítottságú emberek között, s kell a megbékélés a különféle etnikumok és nemzetiségek között, beleértve ebbe hangsúlyosan a cigányokat és a zsidókat is. A Békemenet azt kívánja, hogy szűnjön meg a hideg polgárháború Magyarországon, legyen béke már, de csak azokkal és azok között, akik nem törnek Magyarország, hazánk érdekei ellen.”