Mi maradunk

„Hogy ha így megy tovább, a kétharmad újra összeáll? Azért tudom becsülni a szűkecskén összegyűlteket. Vesztett ügy mellett nyílt színen hitet tenni minden racionális megfontolás ellenében, igen, igazi hősiesség. Csak ez lehet a jövő záloga. De ezt csak úgy vigaszul mormolom, merengve, mert valójában mindenem fáj. A derekam, a lábam a cipőben, a lelkem. A reménykedő fényevők pedig várnak… Mire? Hogy érkezik valaki, aki hajlandó megszervezni őket? Aki elmondja, lehetne másképp, békén is élni? Olyan országban, ahol nem akarják az utolsó centiliterig kiszorítani belőled a levegőt? Ahol születnek egyszer gerinces politikusok is, akik megtalálják helyetted is a szavakat?

A fájdalom szavait, az emigránsokét, a munkanélküliekét, a lesöpört értelmiségiekét. Mondják: a mai »mérsékelt válság« az Orbániznus ideális terepe. Kétféle kifutása van. Vagy helyreáll a világ rendje, Európa megindul felfelé, Magyarország kezd végletesen leszakadni, annyira, hogy ezt már lakói sem tűrhetik. A másik diagnózis, hogy a túltervezett Orbáni állam megroppan, és a nyakunkba dől. Mindenki menekül. Legelöl épp ő, Lőrinc, az aranygazda, nyakában a széfjével. Nyomában Viktor a kulák, az összes rablott aranyláncaival. Csak mi maradunk meg neked, te átokverte, borzalmas és gyönyörű Magyarország. Mi, utolsó percig hűséges, hontalan fiaid.”