Szédülés

2014. március 13. 11:59

A cél nem lehetett más: tovább osztani azok táborát, akik kívül állnak a Fidesz megbonthatatlannak tetsző szavazóbázisán.

2014. március 13. 11:59
A szerk.
NOL

„Az ember csak kapkodja a fejét: a nagy pártok mellett már itt az ÖP, a KTI, a SEM, az ÚMP, az ÚDP, hogy aztán az SMS-t vagy a Haza Nem Eladót már ne is említsük. Tizennyolc országos lista, ezerötszáz képviselőjelölt. Beleszédülünk a számokba, a politikai paletta tarkaságába, hogy azt ne mondjuk, a választás szabadságának kiteljesedésébe.

Mielőtt azonban teljesen belepistulnánk ebbe a fene nagy szabadságba, tegyük világossá: elég csak egészen finoman megkapargatni a felszínt ahhoz, hogy kiderüljön, a pártkínálat mesterséges felduzzasztása nem több ócska politikai fogásnál. Azzal ugyanis, hogy fenekestül felforgatták, ellenőrizhetetlenné tették a jelöltállítás procedúráját, és tetemes összeget ígértek az alacsony támogatási küszöböt elérőknek, lényegében a néhány naiv, ám tisztességes „próbálkozó” mellett politikai kalandorokat és csak papíron létező pártokat képviselő csalókat szabadítottak az országra.

A cél nem lehetett más: tovább osztani azok táborát, akik kívül állnak a Fidesz megbonthatatlannak tetsző szavazóbázisán. Ezért pedig semmi nem drága nekik. Odadobtak több százmillió forintot a semmiből jött pártoknak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2014. március 13. 19:06
Miféle demokata az, aki eleve kirekesztene politikai pártokat azon az alapon, hogy csak most szerveződtek meg? Csak azért, mert nem hajlandók betagolódni a maffiabaloldal szervezeteibe. Mi a jófenét képzelnek ezek magukról? Ők fújják a passzátszelet?
nyugalmazott tanár
2014. március 13. 19:06
Miféle demokata az, aki eleve kirekesztene politikai pártokat azon az alapon, hogy csak most szerveződtek meg? Csak azért, mert nem hajlandók betagolódni a maffiabaloldal szervezeteibe. Mi a jófenét képzelnek ezek magukról? Ők fújják a passzátszelet?
nyugalmazott tanár
2014. március 13. 19:04
Nem szédülést érez, csávóka! Szélütés az. Gyorsan a mentőt...
Monkey4you
2014. március 13. 18:49
Úgy látom ez is közmunkásból lett szerkesztö!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!