
Gyurcsány Ferenc helyett az MSZP magyarázkodik tandíj-ügyben
Gyurcsány Ferenc kijelentéseit már teljes mértékben magára veszi az MSZP és akár magyarázkodik is helyette. Ez is csak azt bizonyítja, hogy Gyurcsány Ferenc már mindent maga alá gyűrt a baloldalon, legfőképp az MSZP-t.
„A héten az egyik rezsifórum előtt azt nyilatkoztam, hogy ha Gyurcsány Ferenc kerül hatalomra, akkor - oktatási programja szerint - újra bevezeti a tandíjat minden hallgató számára, ami felér egy hadüzenettel a fiataloknak. Erre kicsit később az MSZP reagált egy közleményben. Ennek a válasznak számomra két tanulsága van.
1. Gyurcsány Ferenc kijelentéseit már teljes mértékben magára veszi az MSZP és akár magyarázkodik is helyette. Ez is csak azt bizonyítja, hogy Gyurcsány Ferenc már mindent maga alá gyűrt a baloldalon, legfőképp az MSZP-t.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
A Fidesz ismét megmutatta az egyik legnagyobb erősségét, a Tisza csak számháborúzott – ez kulcsfontosságú lesz a választásokon

2. A közlemény kb. kétszázharminc szava között hiába keressük a cáfolatot, hogy nem vezetnék be az általános tandíjat. Sőt, kiderül, hogy nem csak a mesterképzésben, de már az alapképzés második évétől is biztosan mindenkinek fizetnie kell, ha a szocialisták alakítanak kormányt.
Beismerés ez a négyzeten. És akinek nincs bécsi bankszámlája, azt könnyen elriasztja a továbbtanulástól 4-5 évnyi tandíj.”







