Miért nem jó megoldás a bojkott?

Ki más szólaljon meg a zsidó szervezetek által a Holocaust-emlékévre most már nyilvánvalóvá tett bojkott ügyében, ha nem a Méltányosság Politikaelemző Központ, az a szervezet, amely 2007-ben éppen azért jött létre, hogy „méltányosan” próbálja megítélni a politikát s megpróbáljon akár közvetítő szerepet is játszani közéleti vitákban? Arra kérjük nyilatkozatunk olvasóit, hogy megszólalásunkat kizárólag a magunkra rótt szerep késztetésének tekintsék. Politikai preferenciánk nincs; nem egyik vagy a másik tábor nevében szólalunk meg. De mielőtt a fejünkre olvasnák: értékeink természetesen vannak, s éppenséggel ezek nevében mondjuk mindazt, amit mondunk.

Mielőtt magáról a konkrét ügyről beszélnénk, és érveket sorakoztatnánk fel a bejelentett bojkott újragondolása érdekében, hadd kezdjük kicsit messzebbről.

A rendszerváltás után 25 évvel talán eljött az ideje észrevenni, hogy a magyar politika és a magyar társadalom krónikusan alulfejlett úgynevezett „járulékos” intézményekben. Mit tekintünk mi ilyeneknek? Mindenekelőtt azokat az intézményeket, amelyek a liberális demokrácia úgynevezett bevált „alapintézményein” túl vannak. Ahhoz, hogy Magyarországon a két meghatározó tábor közötti, sokak által oly hőn remélt közeledés valaha is bekövetkezzék, először talán az kellene, hogy megértsük: a vészes eltávolodás (szakszerűbben: polarizáció) miért következett be. Nem azért, mert gonosz és ab ovo diktatórikus hajlamú emberek a mai mélységes sötétbe taszították az országot, hanem azért, mert a kezdetektől elhanyagoltuk ezeknek a járulékos intézményeknek a létrehozatalát, és megelégedtünk a reprezentatív nyugati intézmények bevezetésével. Nem azért, mert korlátoltak és buták voltunk, hanem mert nem volt fogalmunk ez utóbbiak fontosságáról. Ma viszont már talán van, vagy lehetne. Az alapintézmények égetően fontosak, de önmagukban mégsem elégségesek. Például a konfliktushelyzetekre az alapintézmények nem adnak eligazítást. Sem a pártok, sem a parlament, sem a választási rendszer önmagában nem „mondja meg”, mi van, ha bármilyen okból egyszer csak növekedni kezd a feszültség. Ilyen esetekre a járulékos intézmények az irányadóak, amelyek persze lehetnek szabályok és normák is, amelyek rendezett viszonyok közé terelik a konfliktusokat. Ezek hiányában azonban csak a növekvő eszkaláció marad. Ahogyan azt nap nap után látjuk.

Az Orbán-kormány ellenzéke épp ezért téved, amikor programja centrumába pusztán az alapintézmények visszaállítását állítja; nem, ezzel még a konfliktusok kezelésében semmi nem fog megváltozni, legfeljebb még ádázabb politikai harcok kezdődnek, csak megváltozott szereposztásban.

A „járulékos” intézmények egyik kulcspontja tehát – írtunk már erről - a folyamatosan létező konfliktusok kezelése, más kifejezéssel: egy jól kifejlesztett konfliktus-menedzsment. Az, hogy ilyen nálunk nemigen létezik, mintha azt mutatná: a politikai közéletben a konfliktus nem természetes jelenség, hanem a legkülönbözőbb félelmek azonnali feltorlódásának kiváltója, s a politikai aréna azért nem tud jottányit sem változni, vagy éppen szelídülni, mert az abban szereplőknek nem állnak rendelkezésre minták és normák a közöttük szükségképpen felmerülő konfliktusok kezelésére. Ezzel viszont, sajnos, éppen a politikai innováció redukálódik nagyjából nullára, miközben persze a felek kölcsönösen egymást vádolják a konfliktusok kiélezéséért és a magyar demokrácia állapotának lerontásáért.

Ilyen fajta benyomásunk van a kormány és a Mazsihisz között kirobbant vitával s annak mostani – talán még nem végletes és végzetes – kiéleződésével kapcsolatban is. Egy, az egész Holocaustévre kiterjedő szakítás bármiféle megoldás helyett csak tovább terhelné a jobboldal és a zsidóság, amúgy sem problémamentes viszonyát. A Mazsihisz vezetőinek a jogos bírálatokon túl észre kellene vennie, hogy az Orbán-kormány a maga módján igyekezett gesztusokat tenni a zsidóság reprezentatív intézményei felé. A Világkongresszus megszervezése, a különböző megemlékezések, illetve Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő „listázós” beszéde utáni kiállás is arról tanúskodik, hogy kormányoldalról érzékelhető törekvések vannak a történelmi feszültségek enyhítésére. Most nagyon úgy áll a helyzet, hogy a mérleg egyik serpenyőjében levő ezen lépések egy pillanat alatt „elillantak”, s viharos gyorsasággal olyan konfliktus keletkezett, amely a legkevésbé sem kecsegtet azzal, hogy az ellentéteteket egy konfliktus-menedzsment normáinak alkalmazásával megoldhatnák. Bármennyire speciális és különleges ügyről is van szó, azt kell mondanunk: ebben a cseppben a magyar közélet egész tengere háborog, s nem biztos, ha jó volna, hogy tartósan a víz legyen az úr…

Mindezen okokból szeretnénk azt a kérésünket tolmácsolni a Mazsihisz és más zsidó szervezetek felé – akármi is a véleményük a kormány által tervezett szoborállításról, a Sorsok Házáról, Schmidt Máriáról vagy épp Szakály Sándorról -, hogy az egész emlékévben való közreműködést még most se adják fel a kormányzat kétségkívül vitatható újabb intézkedései miatt. Kijelentjük: ízlésünkkel magunk sem tartjuk feltétlen összeegyeztethetőnek a tervezett március 19-ei emlékművet s nem gondoljuk azt sem, hogy a kormány részéről jó ötlet volt a legkülönbözőbb tudományos intézetek gründolása. Sőt Szakály Sándor kijelentését sem tartjuk szerencsésnek.

Azonban a holokauszt-emlékév eseményeiben való osztozást a zsidó szervezetek részéről nagymértékben kívánatosnak tekintjük.

Érteni véljük ugyanakkor, hogy a bojkott bejelentésének lehet érintkezése az elmúlt hónapok nagypolitikai eseményeivel. Tekintetbe kell vennünk azt az ellenzéki hangulat- és szemléletváltást, ami az Összefogás megszületése óta lezajlott. Nyilvánvaló, hogy az Orbán-kormánnyal szemben állók az elmúlt két hónapban eljutottak ahhoz a gondolathoz, miszerint a mai jobboldallal szemben nem elég a „normál” értelemben vett kormányváltás, velük szemben egyenesen rendszerváltásra s rendszerellenzéki attitűdök zárt felvonultatására lesz szükség. Ha Orbánék – most már ez a uralkodó megítélés – a nyílt önkényuralom felé viszik az országot, akkor velük szemben demokratikus állampolgároknak az eddigihez képest jóval nyíltabban és határozottabban kell fellépniük. E nélkül a „háttér” nélkül megítélésünk szerint nem volna értelmezhető a bojkott-hangulat előtérbe kerülése a Mazsihisz berkein belül.

A bojkott azonban – véleményünk szerint – nem jó megoldás, mert nem enged kibontakozni egy konfliktust, hanem egyszerűen „elvágja” az esetleges konfliktus-menedzsment esélyét. A konfliktus lényegét illetően mellőzhetetlen tény, hogy a kormányoldalnak kétségkívül van egy identitása és egy ebből fakadó tudatos politikája. Írtunk is erről korábban.

Ezzel szemben két dolgot tehetünk: vagy diktatórikusként és önkényuralmiként elutasítjuk (ezt mi nem tartjuk helyes megítélésnek); vagy megpróbáljuk azt a valóság elemeként figyelembe venni. Bármiféle konfliktuskezeléshez az kell, hogy a másik félről jóakaratot és ne leigázó szándékot tételezzünk fel. A holocaust emlékév eseményeiben való Mazsihisz-részvétel egészen 2014 elejéig egyértelmű volt, ami azt jelzi, hogy a jóakarat feltételezése ez idáig megvolt. A kérdés az, hogy az elmúlt napokban bekövetkezett események felülírhatják-e a zsidó szervezeteknek a kormányról kialakított korábbi álláspontját. Nem szükségszerű, hogy ez történjék.

De – a könnyebb érthetőség kedvéért – mondhatjuk másképpen is: a magyar jobboldal – szeretjük vagy sem – ilyen. Szinte mindenről mást gondol, mint a bal-liberális oldal. Ki lehet mondani: ezzel a jobboldallal most már tényleg nincs mit közösködni, de Magyarországon még jó ideig ez a jobboldal lesz, s a bal-liberális oldalnak ezzel a jobboldallal kell konfliktusokat kezelnie. Nem mással, ezzel. Járulékos intézmények és szabályok nélkül ezt az áldatlan helyzetet nem fogjuk tudni jottányival sem előbbre vinni. A bojkott éppen a Holocaust emlékévnek ilyen „járulékos intézménnyé” való fejlesztését gátolná meg.

De persze – most úgy tűnik – a kocka el van vetve. Nem tudjuk, mit lép majd a kormány a Mazsihisz bejelentett bojkottjára. De bármit is lép majd, a legszívesebben ettől függetlenül is azt mondanánk a Mazsihisznek: ne vonuljon ki az emlékév közös megrendezéséből, hogy az ettől függetlenül fennmaradó konfliktusok kezelésében előbbre tudjunk lépni.

A kormányoldalt pedig arra kérjük, hogy tegyen meg mindent azért, hogy a bojkott okafogyottá váljon, és az emlékév méltó keretek között kerülhessen megrendezésre.

Nem a konfliktusok elfedését, hanem épp azok kezelhetővé tételét tartjuk egy majdani kooperatívabb demokrácia előfeltételének.