Árpád és a népességfogyás

„Szeretnénk élhető országot hagyni utódainkra, ahol nem zilálódik szét a társadalom egy egészségtelen, torz korfa miatt. A feladat gigászi, nem kecsegtet hangos sikerrel, s nyilván könnyebb hátradőlve, azt mondani, hogy fogyjanak csak kedvükre, minek a sokadalom, hisz láttunk már ilyet: háborúk nyomán, vagy bármi másért. Minek a feszkó? 

Igen, Árpád, fel lehet tenni a kezünket, s azt mondani, sodorjon el az ár, vesszen a magyar, úgyis »fogyi«. Olyan vízió ez, amely egy önző, csak magára gondoló, csak a mának élő ember logikájából fakad. Akinek még kijut a társadalombiztosítás ellátásaiból, és csak önmagáról kell, hogy gondoskodjon. A többi meg mit számít, jobb, ha meg sem születik! 

Épp az ilyen kiégett, cinikus lelkek képzelik azt, hogy beadhatják a halálos dózisú morfiumot a betegnek (úgyis meghal, minek húzni az időt?).

És Árpád nem áll meg ezen a ponton, hanem hajmeresztő kanyart véve szabályos gyűlöletbeszéddel folytatja: »úgyis csak kolonc a meglévő magyarok egyik-másik csoportja«, nemde? Belőlük legyen több a mindenféle »szaporítóintézkedéssel«? Ugyan már! (A két említett tyúkszem, amitől Árpádunk ilyen fájdalmasan felsikolt a művi meddővé tétel szigorítása és az abortusztabletta bevezetésének tilalma. Hát, mit mondjak, valóban komoly tiprása az emberi szabadságjogoknak!) De gyűlöletet szítani –akár csak merő cinizmusból is – azt lehet! És hol a liberális értelmiség felhorgadása, arra, hogy a magyarok egyes csoportjait koloncnak, szaporodásukat pedig kerülendőnek tartja? Csak én nem hallom?”