Ki Európa legsikeresebb fasisztája?

2014. január 22. 19:19

Tegnap az Independent vezércikke voltam, most pedig a Guardian is elkezdett foglalkozni – idézem – »Európa legsikeresebb fasisztájának« látogatásával.

2014. január 22. 19:19
Vona Gábor
Facebook

„Vasárnap Londonban előadást tartok az ott dolgozó magyar fiatalok egyik közösségének meghívására. Két évvel ezelőtt is voltam már náluk, nagyon kellemes emlék. A mostani látogatásom célja, hogy a választási kampány indulásával tájékoztassam őket a Jobbik programjáról, hiszen ők is választópolgárok. (Köztudott, hogy a kinti magyar fiatalok körében is nagyon népszerűek vagyunk, talán ezért sem adta meg a kormány a lehetőséget, hogy levélben szavazhassanak.)

Egy londoni képviselő - az ott élő zsidó közösség érzékenységére hivatkozva - azt kérte az angol belügyminisztertől, hogy ne engedjenek be az országba. Szerinte ott valamiféle szélsőjobboldali csúcstalálkozóra készülök, amelyen a görög Arany Hajnal is jelen lesz. Annak ellenére, hogy közleményben közöltük, hogy a látogatásom célja csupán az ottani magyarokkal való találkozó, a hisztériakeltés nagy erőkkel folyik tovább. Tegnap az Independent vezércikke voltam, most pedig a Guardian is elkezdett foglalkozni  idézem  »Európa legsikeresebb fasisztájának« látogatásával.

Elég fura, hogy a szólásszabadság tiszteletben tartására olyan büszke országban ilyen egyáltalán felmerülhet. Persze ehhez én már hozzászoktam. A véleményemet nagyon alaposan, minden szempontot mérlegelve és nagyon körültekintően fogom ezért most megfogalmazni: szánalmas.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 242 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
narmer
2014. január 23. 09:23
Én ugyan nem szeretem Vonát, de marhára felülértékeli a Guardian is meg bárki angol is, ha azt hiszik, hogy ez a mókus veszélyt jelent Nagy Brittanniára.A szokásos liberós sutyorgás eredménye.Legfeljebb Pörzse nem tud új foghúzó eszközöket venni a feleségének.Haj, haj.
Zokni
2014. január 23. 08:08
"...Elég fura, hogy a szólásszabadság tiszteletben tartására olyan büszke országban ilyen egyáltalán felmerülhet." - írja. Nincs mit meggondolnia, hiszen már megtette, amikor vállalta, hogy az életútját a fasizmus, a nácizmus és a nyilas ideológia közötti lavírozásra építi. Csak nekünk kell belegondolni, hogy a külföld egy része előtt - mely ugyanolyan egyoldalúan ítél, mint itthon oly sokan - a magyarok visszatértek a múlt századbeli, sötét és alantas eszmék ápolásához, melyek például Angliának is oly sok szenvedést okoztak...
Csakcsöndben
2014. január 23. 05:50
Merő véletlen, hogy a szélsőségesnek és antiszemitának tartott Marine Le Pen féle Front national se akar a Jobbikkal koalíciót kötni, mert már túl sok neki?
Berecskereki
2014. január 22. 23:46
Bocs. Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát kívánok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!