A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) szerint a Szolidaritás eljátszotta hitelét a politikai korszakváltás ígéretében bízó szavazók körében. Ivády Gábor, a Szili Katalin által vezetett párt politikusa, független országgyűlési képviselő beszélt erről kedden, Budapesten újságírók előtt. Emlékeztetett, a szintén független parlamenti képviselő Szili Katalinnal visszaküldik a Szolidaritás mozgalomnak azt a kis tükröt, amelyet korábban minden országgyűlési képviselőnek elküldtek. A KTI politikusa úgy fogalmazott, fogalma sincs miért küldte a Szolidaritás a tükröt. „Lehet, hogy csak azt akarták megmutatni, hogy ők milyen belevaló, kemény gyerekek, de hát mostanra ki tudom jelenteni, hogy ez nem sikerült” – mondta.
Ivády Gábor szerint a tükör először csak megrepedt, amikor a Szolidaritás a Millával közösen Bajnai Gordon „irányítása alá” került, de amikor „összeálltak” a szocialistákkal is, akkor „a kis tükröm önmagától ledobta Kónya Péter ujjlenyomatát”. „Végül összeálltak Gyurcsány Ferenccel” – folytatta, aláhúzva, ekkor döntöttek úgy, hogy visszaküldik a tükröt, mert arra sokkal nagyobb szüksége van a Szolidaritásnak.