Előre, demokraták!

2014. január 09. 07:23

Történelmi küldetést teljesít, aki most politikusként, politizáló állampolgárként, értékelvű demokrataként, elkötelezett hazafiként részt vállal a magyar demokraták legszélesebb választási szövetségének létrehozásában és a IV. Magyar Köztársaság megteremtésében.

2014. január 09. 07:23
Lázár András
Népszava

„A realitások arra kényszeríthetik a demokrata képviselőket, hogy a közös siker érdekében esetenként ízlésükkel, meggyőződésükkel, értékrendjükkel nem teljesen egybevágó törvényeket is megszavazzanak. Az esetleges különvélemények öncélú megjelenítése ugyanis a jövendő Demokratikus Egységkormány kudarcához, végső soron bukásához is vezethet.

Ezt a kockázatot pedig már a széleskörű választási szövetség szervezésekor, a közös program kialakításakor, a megállapodás megkötésekor ki kell szűrni. A jelenlegi helyzetben ugyanakkor egy demokratikus párt és egy demokratikus politikus számára egy ilyen kényszerű kompromisszum nem jelenthet vállalhatatlan önfeladást. A széles választási szövetség gondolatának támogatásakor éppen azért kell ezt megfogalmazzuk, hogy az egyébként természetes politikusi ambíciók most ne gátolják a megegyezést a szövetségkötés alapvető tartalmi elemeiről és közös programjáról.

Történelmi küldetést teljesít, aki most politikusként, politizáló állampolgárként, értékelvű demokrataként, elkötelezett hazafiként részt vállal a magyar demokraták legszélesebb választási szövetségének létrehozásában és a IV. Magyar Köztársaság megteremtésében.

Előre, demokraták!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orion
2014. január 09. 13:26
Ezkiez?? Galamusos mérnök-közgazdász, ennyit sikerült kigugliznom, de ki ez? Miért fontos, hogy mit demokratázik itt össze?
Peter8811
2014. január 09. 10:08
Előle demoklaták a negyedik köztálsaságélt!
kamasuka
2014. január 09. 09:42
Szép, hogy nektek ex-munkásőröknek már csak ez marad ami örömet hoz a szürke hétköznapjaitokba. :)
Moses Hess
2014. január 09. 09:40
LÁZÁR! Nézzen már tükörbe! Miért van az, hogy a maguk fajtája 1919 óta mindig a másik oldalon áll?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!