Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Konzervatív forradalom

2014. január 28. 21:50

Alkalmasak vagyunk-e, nem is arra, hogy forradalmat csináljunk, hanem csak arra, hogy nyerjünk a választásokon?

2014. január 28. 21:50
Krémer Ferenc
Galamus

A kérdés tehát valójában az, lehetséges-e egyszerű választási győzelemmel megoldani az előttünk álló problémákat? Felismerik-e a problémát, és megvan-e a bátorság a demokratikus ellenzékben, hogy megoldja mindazt, amit meg kell oldania. Hamarosan ízelítőt kapunk ebből a választási kampányban, ez sok mindent el fog árulni arról, mire lesznek képesek az Összefogás politikusai. Nekem úgy tűnik, az orbánisták arra számítanak, hogy a demokratikus politikusok eléggé gyávák ahhoz, hogy ne merjenek radikálisan hozzányúlni az elmúlt négy évben kiépített önkényuralmi gépezethez, és pláne nem merik majd a Fidesz ellen fordítani ezt a gépezetet. Valóban lehetett olyan nyilatkozatokat olvasni, hogy tiszteletben kell tartani a formális szabályokat, és majd egyszer a távoli jövőben, ha véletlenül úgy alakul, akkor lehet majd felszámolni a zsarnokság törvényeit és intézményeit. Aki ezt képviseli, az használni szeretné – gondolom, a maga javára – az önkényuralom rendszereit, s aki ezeket használja, az önkényúrrá válik. Mindenesetre a polgárok választását, a mindennapi élményeik mellett, a demokratikus ellenzék és a demokratikus értelmiség magatartása fogja befolyásolni. Úgy tűnik, nem lehetett többet elérni a demokratikus erők összefogásában, és még ez is rettentően sokáig tartott. Sajnálom, hogy a konzervatívokat nem vették be, de ezt részben saját maguknak köszönhetik, a rosszul megválasztott taktika ütött vissza. Már csak alig két hónap van a választásokig, jó lenne végre, ha mindenki egy nyelven, a demokrácia nyelvén beszélne, és ugyanazt mondaná.

A címben feltett kérdésre az tehát a válaszom az, hogy igen, kell egy demokratikus »forradalom«, amely elsöpri az Orbán–Simicska-klán minden törvényét, intézményét és vagyonát, amely felszámolja azokat a társadalmi, jogi és kulturális feltételeket, amelyek lehetővé tették a zsarnokság és a rasszizmus újjáéledését Magyarországon. Ehhez kevés lesz ötszáz nap, a demokratikus pártoknak ebben később is együtt kell működniük majd. Ez valójában egy konzervatív forradalom lesz, mert helyreállítja majd azokat a normál folyamatokat, amelyeket az Orbán Viktor vezette (szélső)jobboldal olyan vehemensen akart elpusztítani.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
briganti
2014. január 29. 08:53
Igazad van Feri! Jól látod! De biztos, hogy jó ötlet részedről egy idegen ország - jelen esetben Magyarország - belügyeibe beleszólni?
kjkj945
2014. január 29. 08:28
konzerv ati(mese) vfor rad alom! krém er (gyurcs)fe re neccc!
Jason Bourne
2014. január 29. 07:55
"orbánisták,önkényuralmi gépezet,zsarnokság törvényei, önkényuralom rendszerei,zsarnokság és a rasszizmus újjáéledése" Atya Ég, ez a fickó is elkapta a Bartus-kórt. És ahogy közeleg a választás napja csak rosszabodni fog az állapota, attól tartok.
balbako_
2014. január 29. 07:49
Baromira unom már a demokrácia dumát. Most demokrácia van, olyan ami a legkényesebb igényeket kielégíti. Pont. Akik az ország vezetésére aspirálnak nem demokratikus, inkább reakciós szemléletűek. Vissza akarják állítani a nómenklatúra uralmát (ha létezik antidemokratikus dolog ez az!), a rendőrterrort,és az idegen érdekek parttalan kiszolgálását az itt élők kárára, kiszolgálnák a tőke ellenőrizetlen extraprofit vágyát a lakosság kárára. Ez az ő "demokráciájuk" ezt söpörtük el 2010-ben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!