Rejtélyes hálószobai fotó: nem az a legnagyobb kérdés, lesz-e pornó

Mután Magyar Péter elismerte, hogy részt vett a drogos házibulin, nagy nyomás nehezedett Magyarországra – mutatott rá az elemző.

A függetlenségükről hangoztatott minden hazug lózung ellenére nyilvánvalóan egy jól körülhatárolható politikai csoportosulás szekerét tolják. Mit tolják, ők ülnek a bakon ostort pattogtatva.
„A Népszava információi szerint Bajnai Gordon, az Együtt–PM vezetője a minap találkozott Fischer Iván lakásán Bitó László író, orvoskutató mellett többek között Heller Ágnes filozófussal, Konrád György íróval, Radnóti Sándor esztétával, Parti Nagy Lajos és Závada Pál írókkal. Egyebek között az ő javaslatukra döntött Bajnai Gordon úgy, hogy lemond csak a saját fejében létező miniszterelnök-jelölti pozíciójáról, és újratárgyalja az MSZP-vel kötött választási megállapodást. Azért, hogy Gyurcsány és pártja felférjen a közös listára.