Hazaárulózók

„A kérdés csupán az: hol kezdődik ma a külföld és hol ér véget a haza? Elmondható-e az Európai Unióról, hogy idegen érdekeket képviselő vagy betolakodó külföldi hatalom az őt alkotó tagállamok területén? Elmondható-e az unió szervezeteiről, hogy az őt szabad akaratukból alkotó tagállamok bármelyikével ellentétes érdeket képvisel?

Mert ha igen, akkor már az unióba való betagolódás is hazaárulás volt, a manapság az Európa Parlamentben, az Európai Bizottságban, az Európai Tanácsban vagy különféle szakbizottságokban tevékenykedő magyar pártpolitikusok és szakemberek légiója pedig egytől egyig hazaáruló, aki szóban, írásban és aktív közreműködéssel folyamatos kapcsolatot tart fenn egy – a magyar államéval ellentétes, idegen érdekeket képviselő – ülföldi hatalommal és külföldi szervezetekkel. Jól tudjuk, hogy a kardcsörtető nemzeti populizmus szélsőséges képviselői pontosan ezt is hirdetik szerte Magyarországon, és hazaárulózásban verhetetlenek. De egy kis populista hazaárulózásért – retorikai nyaktilózásáért – azért a mérsékelt pártok sem mennek a szomszédba.

2005 márciusában a kormányzó szocialisták akkori frakcióvezető-helyettese úgy hazaárulózott a parlamentben, mintha ma lenne: »Az a politikus, aki hatalomvágyból hazug állításokkal tudatosan rontja az ország hitelét itthon és külföldön, aki nem ismeri el sokmillió magyar ember szorgalmas munkájának eredményét, aki aljas módon elveszi az emberek jobb életbe vetett hitét, az hazaáruló«. Amikor most, nyolc évvel később az ellenzéki szocialista párt frakcióvezetője a parlamentben bejelentette, hogy »a Magyar Szocialista Párt az Európai Bizottsághoz fordul, hogy visszaszerezze az adófizetők pénzét és tiltott állami finanszírozásért fogja a magyar kormányt a bizottságnál bejelenteni« – a kormány képviseletében válaszoló szociális és családügyért felelős Emmi-államtitkár – saját táborában nagy tapsot aratva − megint működésbe hozta a retorikai nyaktilót: »az MSZP hazaárulásra készül«, mivel »Magyarországot támadja”, amin nincs mit csodálkozni, hiszen az »MSZP elmúlt hároméves munkája nem más, mint hazaárulás«.

2013-ban a saját magát – ellenzékben és kormányon egyaránt – a Hazával, a Nemzettel, az Országgal azonosító fideszes jobboldal jelenítette meg hazaárulásként az Euró pai Parlament magyar szocialista képviselőinek közreműködését a Tavares-jelentés előkészítésében, jóllehet még mindenki élénken emlékezett rá, hogy pár évvel korábban, ellenzékben éppen a Fidesz vezetője tett meg mindent azért, hogy a Kereszténydemokrata Unióban Burkina Fasóval együtt ítéltesse el Magyarországot a politikai jogok megsértése miatt, az Európai Néppárt frakcióülésén pedig azt követelte, hogy vonják meg az uniós forrásokat a szocialista kormánytól (mintha ezeket a forrásokat akkor nem az ország, hanem a kormány kapta volna meg). Az unió fórumainak bevonása a belpolitikai küzdelmekbe lehet elkerülhetetlen és lehet szerencsétlen; szolgálhat szűken vett hatalmi vagy pártérdeket és szolgálhatja az egész ország érdekét; lehet álnok, aljas, szemforgató és lehet kétségbeesett, nyílt, tisztességes manőver, csak egy nem lehet: hazaárulás.

Az unió ugyanis, amióta benne vagyunk, nem külföld számunkra, nem idegen hatalom. Saját uniónk földjén, saját parlamentünkben vagyunk akkor is, amikor Brüsszelben vagyunk.”