Nem bocsánatos bűnök

„December 5. kilenc évvel ezelőtt olyan sebeket ejtett — testben, lélekben és szellemben —, amelyek csak lassan, nagyon lassan hegednek be. Gyógyír pedig csak egy van rájuk — az idő.

S igen, tudjuk, már többször is nyilvánvalóvá tette, hogy Gyurcsány és a DK meg akarja vonni a határon túli magyaroknak az egyszerűsített honosítással ma már megszerezhető állampolgárságát, és mindenképp el akarja kacsmarni a szavazati jogukat. Mert az nyilvánvalóan máshova esnék… Meggyőződésem, hogy minden esetben megcsúfoljuk a demokrácia eszményét, amikor ezt a szót Gyurcsány Ferenccel összefüggésben használjuk, de hát ha egyszer ezen a néven jegyeztette be az MSZP-ből kivált szakadárpártját, akkor már úgy kell mondanunk: ez az a demokratikus logika, ahogy a koalíció értelmezi – aki nem rám szavaz, az ne szavazzon. És itt tartunk a 2004. december 5-i szégyenteljes népszavazás kilencedik évfordulóján, van egy politikai szervezet, amelyik azt vallja: nem kell bocsánatot kérni december 5. miatt.

Az, hogy kell-e, lehet-e méltó módon vagy egyáltalán van-e értelme bocsánatot kérni — elfogadom —, még vita tárgya is lehet. Az azonban tagadhatatlan, hogy ami 2004. december 5-én, illetve a megelőző kampányban történt, mindaz a nem bocsánatos bűnök kategóriájába tartozik. Emlékszünk még azokra a feliratokra, amelyek Erdélyben jelentek meg, magyar többségű településeken, a népszavazás másnapján? »Magyar állampolgárokat nem szolgálunk ki!« — írták ki több helyen. Ugyanazok a becsületes erdélyi magyar emberek, akik ezeket a feliratokat 2004. december 6-án kocsmaajtókra, étterembejára­tokra biggyesztették mélységes megalázottságukban és megbántottságukban, ma már épp az egyszerűsített honosításnak köszönhetően többségükben szinte mind magyar állampolgárok. A sebek tehát lassacskán behegednek… Aki pedig ezt az egész szégyent a fejünkre hozta, továbbra is dölyfösen pöffeszkedik, és parlamenti helyet, politikai túlélést remél a már ezerszer megelégelt — nem bocsánatos — uszító szólamoktól.”