Átfogó szenvedélypolitikai koncepciót készítünk

2013. december 08. 09:06

A szenvedélypolitikai koncepciónkban nem lesznek olyan populista demagógiák, miszerint a fű nem drog, és olyanok sem, hogy aki fogyasztja az mindenképp beteg vagy bűnöző. Mert ilyet állítani nem politikai program, hanem hangulatkeltés.

2013. december 08. 09:06
Juhász Péter
Facebook

2007-ben megírtuk a Legalizációs Kátét, aminek következtetése ez volt:
»Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy a legalizáció már a spájzban van. 

A közvéleménynek még mindig jelentős része ellenzi a reformot, a politikai döntéshozók pedig a szavazatok maximalizálására törekednek, nem a tudományos érveket veszik figyelembe. (Magyarországon az Eurobarométer 2006-os felmérése szerint a lakosság 13%-a támogatja a marihuána használatának legalizációját.) 
 Az ENSZ nemzetközi drogtilalmi rendszere komoly politikai és jogi akadályokat gördít a legalizáció elé, amely ezáltal szinte lehetetlen országos szinten, csupán nemzetközi összefogással valósítható meg (a dekriminalizációt ellenben a konvenciók lehetővé teszik). 

A legalizációra tehát még fel kell készíteni a társadalmat, illetve szét kell feszíteni az ENSZ egyezmények által biztosított nemzetközi kereteket. Amíg ez nem valósul meg, addig álláspontunk szerint mindenképpen hasznos legalább a droghasználók széles tömegeinek mentesítése a büntetőjogi üldözés alól: a dekriminalizáció. A dekriminalizáció lehet az első lépcsőfok a legalizáció felé, de nem tekinthető végleges, csupán átmeneti megoldásnak.
«
http://www.kendermag.hu/index.php?oldal=hirek&azon=384

A Kendermag  - politikai érdekek és kompromisszumok nélkül - azt érezte feladatául, hogy tágítsa a határokat, serkentse a gondolkodást, és vitát generáljon a témában. Szerintem sikerrel.
De ez csak egy civil szervezet dolga lehet. 
Nem egy párté. 

Egy politikai pártnak nem az a feladata, hogy ideákat fogalmazzon meg, hanem hogy hiteles, végrehajtható  és társadalmilag elfogadható programmal álljon elő.

Mi ezt tesszük az Együtt 2014-ben (nem csak ebben a témában).
Ahogy a Kendermag legfőbb üzenete az volt, hogy a politikusok helyett szakemberek mondják meg mit kell és lehet tenni, úgy ezt képviselmem most is, politikusként, a 2014-es választásokra készülve. A politikus feladata az ehhez szükséges keret, a jogszabályi háttér és infrastruktúra biztosítása. Ezt képviselem most is, ahogy akkor is.

Ezért készül a pártomban - a rendszerváltás óta elsőként - még a választások előtt egy átfogó szenvedélypolitikai koncepció. Jelentős és elismert szakemberek bevonásával megírtuk az alapokat, és elküldtük az összes ezzel foglalkozó civil szervezetnek. Amint megjönnek az észrevételeik, korrigáljuk azokkal az anyagot, és kiállunk vele a nyilvánosság elé (kb. januárban).

Ebben nem lesznek olyan populista demagógiák, miszerint a fű nem drog, és olyanok sem, hogy aki fogyasztja az mindenképp beteg vagy bűnöző. Mert ilyet állítani nem politikai program, hanem hangulatkeltés.
Mi ésszerű megoldási javaslatokat teszünk le, amiket szakmai konszenzus övez, és ezáltal elfogadhatóak lehetnek a társadalom gondolkodó tagjainak - akár fogyasztók, akár nem azok. 
Amint megleszünk vele, tudni fogtok róla.

Addig is szívesen vitatkozom a témában bárkivel, ha érveket, és nem személyeskedő vádaskodásokat választ eszközül. Egyelőre nem kaptam ilyenre meghívást.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2013. december 08. 23:13
Pedig a fű tényleg nem drog, viszont aki fogyasztja az tényleg beteg, mert az ember gyomra alkalmatlan a fű megemésztésére. A fű a marháknak való, mivel az ő fejlett kérődző gyomruk megemészti azt is.
Leszart Rittberger
2013. december 08. 19:35
Szenvedélypolitikai koncepció. Fogyatékostudományi konferencia. Úgy látom, hogy mind1 csak ne kelljen dolgozni... egyébként meg nyilván a hagyományos liber szavazókatszeretnék megszólítani a Paradicsomboltoék: grogosok, bizik, zsidók... Nálunk még nincsenek többségben.
atila68
2013. december 08. 19:23
"szenvedélypolitikai koncepció" Készítsetek. Én személy szerint a konyhám közelébe nem engednélek Péter.
szakvélemény
2013. december 08. 14:55
Kedves Véresszájú Betonagyúak, a lényegről valahogy sosem beszéltek. A kábítószerek is csak eszközök. Önmagukban se jók, se rosszak. A társadalmunk részét képezik, akár akarjuk, akár nem. Kiirtani nem lehet. Legyen mindenki tisztában a hatásaival, kinézetével mindenféle szernek, alkoholtól a heroinig. A dekriminalizálás egy jó kezdeti lépcsőfok. Legyünk végre szellemi-nagykorúak, és döntse el mindenki maga, hogy milyen eszközökkel kíván élni. A döntéseinkért magunk vállalunk felelősséget, és ezt kell végre tisztázni. Ha egy országban nincsenek következmények, akkor valaminek a tiltása vagy engedélyezése önmagában értelmetlen kérdés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!