Nem vagyunk őszinték

„Kezdjük ott, hogy Pintér Attila elismerésre méltóan kikupálódott az elmúlt két évtized alatt: akik most bírálják a szellemi képességeit, azok próbáljanak visszaemlékezni a fiatal Pinyőre, aki játékosként az NB I-es átlag intellektusát is alulról súrolta, mára viszont magyar szinten sikeres edző lett, elegáns öltönyökben mutatkozik, és kis túlzással az idősödő brit énekesre, Morrisseyre emlékeztet. Persze ettől még Pintér Attila nem tud kibújni a bőréből, de Diego Simeonét sem a modora miatt szokás szeretni, és mégis jó edző lett. Pintérrel tehát még az egyénisége a legkevesebb probléma, noha kétségtelenül szórakoztató hónapok állnak előttünk.

Ez utóbbiból már a bemutatkozó sajtótájékoztatója is ízelítőt adott: beszélt hónapok alatt elvégzendő többéves munkáról, négy-öt nap alatt begyakorolandó alapmozgásokról, és egyáltalán nem úgy tűnt, hogy tisztában volna a válogatott labdarúgás legújabb trendjeivel. Amikor ugyanis évről évre egyre kevesebb válogatott meccs van, és a mindenható klubok keresztes háborút vívnak a barátságos meccsek ellen, Pintér az ötvenes évek meccsdömpingjét hozza fel követendő példaként. Amit pedig Csányi Sándor mondott erről („hetente vagy kéthetente hétfőnként egy-két napra a kluboktól azt várjuk el, hogy kölcsönadják a játékosokat a válogatottnak"), az Kutas Istvánt és a hetvenes évek magyar futballvezetését idézi, és maximum Fehéroroszországban tűnik megvalósíthatónak.

Érdekes Csányi indoklása is: azért döntöttek magyar edző mellett, mert a külföldi edzőknek mind időre volna szükségük ahhoz, hogy eredményeket produkáljanak. Lehet, hogy ők csak simán reálisan látják a magyar labdarúgást? Nem is derült ki, mitől biztosíték egy magyar edző személye a gyors eredményességre, amikor a magyar labdarúgás semmivel sincs magasabb szinten, mint kettő vagy négy évvel ezelőtt. Márpedig láthatóan az MLSZ továbbra is a rövidtávú sikert tartja a legfontosabbnak, vagyis azt, hogy jussunk ki a 2016-os Európa-bajnokságra. Bár az aktuális FIFA-ranglista alapján éppen, hogy beférnénk a 24 legjobb európai csapat közé, csak a legnaivabbak gondolhatják, hogy tényleg jobbak vagyunk a mögénk sorolt Izlandnál, Montenegrónál vagy Írországnál – ezek a válogatottak minimum egy pótselejtezőig eljutottak a közelmúltban, míg a harminc hellyel mögöttünk kullogó lengyelek kulcsemberei Európa egyik legjobb klubcsapatában játszanak.”