Levél Pokorni úrnak

„Pokorni úr rossznak tart egy törvényjavaslatot. A Miniszter úr nem beszélt vele előtte. Azóta sem. Sokféle gyerek van, sokféle tanulási út, a két tankönyv nem fedi le ezt a sokféleséget, személyre szabott fejlesztésre van szükség, ehhez kevés a két tankönyv, mondja Pokorni úr. Arról, hogy a frakcióban mit mondanak minderről, Pokorni úr nem akar beszélni, még az Oktatási Bizottság elnökeként sem.

A tekintetében valami egészen furcsa, szokatlanul őszinte szomorúság, egyáltalán: érzelem mutatkozik. Mintha legszívesebben odabújna a kérdezőhöz. Mint a gyerek, aki rosszat csinált, és nem meri elmondani, de szüksége van a szeretetre. Nem is beszélni kéne, hanem cselekedni, Pokorni úr. Nem kívánom én Önnek ezt a jót, mert nem érdemli meg, de mégis: mekkora hős lehetne! Hős? Igen! Egyszerűen csak tisztességes, az mifelénk már felér a hősiességgel. Én tudom, hova járatja a gyermekeit, magam is jártam abba az iskolába, és emiatt aztán tudom, hogy mi a problémája ezekkel a törvényekkel.

Fel lehetne állni. A majomnak is sikerült, sőt, még sokra is vitte, bízott a gerincében, és hogy elbírja majd a súlyt. Nem kell félni, meg kell próbálni. Lesznek majd nehéz percek, órák. Még az is lehet, hogy rettenetes lesz. De bele lehet majd nézni a tükörbe.”