Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Feri-kultusz

2013. december 11. 19:50

Ismét hiánypótló kötettel bővült a magyarországi könyvpiac, és vele együtt azoknak az (ál)politikai jelenségeknek a halmaza, amelyekkel nagyon nehéz bármit is kezdeni.

2013. december 11. 19:50
Veres István
Új Szó

„Mikulás napján megjelent Gyurcsány Ferenc szakácskönyve. Már a tény puszta közlése is megdöbbenti az embert. Kétszer el kell ismételni magunkban, hogy felfogjuk: igen, Mikulás napján megjelent Gyurcsány Ferenc szakácskönyve. Sztálin halálhíre óta aligha történt felfoghatatlanabb. Komoly fejtörés kell ahhoz, hogy az ember rájöjjön, vajon miért éppen most döntött úgy a volt magyar miniszterelnök, hogy rászabadítja az országra mindeddig ismeretlen énjét. Jövőre választások, persze, de ne már, hogy csak emiatt. Gyurcsány a konyhában – ez a kötet címe, a borítón a Demokratikus Koalíció elnöke mosolyog egy piros kockás ingben. Gyurcsánynak jól állnak a kockás ingek, ezt valószínűleg tanácsadói is tudják. Komáromban néhány éve (még miniszterelnökként) szintén piros kockás ingben lapátolta a homokot a zsákokba. Ez a lapátolás ugyanolyan szervesen illeszkedik az építsük újra Gyurcsány imidzsét című (csírájában holt) projektbe, mint a most megjelent könyv. Ugyanaz vele a baj is, a személyi kultusz. Ha a könyvet elolvassuk vagy csak átlapozzuk, az az érzésünk támad, hogy Feri egy ügyes, szimpatikus, talpraesett, kreatív személy, aki most megmutatja, hogy a konyhában is képes kimagasló teljesítményre. Ráadásul azt állítja, olvasta Orbán Viktor feleségének, Lévai Anikónak a szakácskönyvét, mi több, egy Facebook-bejegyzésben reflektált Lévai Anikó töltöttpaprika-receptjére is. Ezek azért meglehetősen komoly dolgok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
6qwasyx
2013. december 12. 08:18
Jól van Feri, megint adtál témát a kreténeknek a jobboldalon. Csak így tovább!
Autofocus
2013. december 12. 02:34
Feri pörög, mint majom faszán a stanecli.
marko11
2013. december 11. 23:11
Látom, hogy a Mandiner résen van. Nem maradunk egyetlen napig sem Gyurcsány nélkül. Bár bosszant, hogy a GYÁLI HÍRHATÁR Gyurcsány interjújáról lemaradtunk. Van Vágó István interjú is a lapban. Most tessék megelégedni a Gyurcsány interjúval!:)) http://www.gyali-hirhatar.hu/hirek/a-valaszto-kerdez-gyurcsany-ferenc-valaszol
justiceforhungary
2013. december 11. 20:28
''Lassú tűzön forraljad, fakanállal kavard, hogyha nincsen kanalad megteszi a fakard!'' ember nincs aki itt fakardot olvas ... na ugye !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!