A palantírt használni nem kell félnetek jó lesz

Közeledve az országgyűlési választásokhoz sokan néznek Tolkien mesebeli látókövébe és beszélnek arról, amit láttak.

Az elnöknek el kell már döntenie, meddig akar pofozózsákként szolgálni.
„Tehát le a zsebszerződőkkel, ennek érdekében le az alaptörvénnyel és a köztársasági elnökkel is! Végül egyelőre mégsem ez érvényesült, mert indoklás nélkül 2014-re halasztották a döntést. Nem tudni, mi zajlik ilyenkor a háttérben. Nem hiszem, hogy azt mérték volna fel a kormánypártban: egy ilyen törvény alkalmazása során valószínűleg ugyanolyan kis egeret szülnének a hegyek, mint a pár évvel ezelőtti nekibuzduláskor. De azért néhány embert biztosan meghurcolnának, társadalmilag, erkölcsileg és anyagilag tönkretennének. Előbb-utóbb pedig az Alkotmánybíróságnál dőlne majd el a jogszabály sorsa – hogy hogyan, az néhány közelmúltbeli döntést látva most már nehezen megjósolható.
A köztársasági elnöknek viszont, bár egy goromba lekoptatást most (egyelőre?) megúszott, el kell gondolkodnia, meddig tűri súlyos bírálatainak figyelmen kívül hagyását azoktól, akik megválasztották. Rendszeresen helybe megy-e ezentúl is a pofonért, vagy komolyan meg akarja akadályozni, hogy a parlamenti többség alkalmi érdekeket követve még a saját – egyébként sok tekintetben erősen vitatható, de néhány évszázados jogi alapelvet mégiscsak leszögező – alaptörvényét is papírrongynak tekintse. Sok eszköze nincs, de néhány azért van.”