Nyers Rezsőről, másképpen

„Menjünk egy lépéssel tovább. A kiegyezéses átmenet kezdetének a szó szoros értelmében az 1987. szeptemberi lakiteleki találkozót, illetve az MSZMP 1988. májusi pártértekezletét érdemes tekintenünk. Annak, hogy az MSZP vezetése akkor elindult a pártállam önfelszámolása felé, mert érzékelte, hogy a rendszer fenntarthatatlanná válik, voltak előzményei. Látva a súlyos működési zavarokat, amelyek 1956-ban már összeomlásba torkolltak, a hatvanas évek második felétől kezdve reformintézkedésekkel próbáltak javítani a tervgazdaság működőképességén, piaci elemeket vittek a rendszerbe, és ugyanakkor lépésről lépésre lazították az ország függőségét a Szovjetuniótól, és nyitottak a nyugati világ felé. Elfogadva ugyan a szovjet világrendszer kereteit, a Kádár-rendszer emlékezetes tabuit, megpróbáltak változtatni a magyarországi viszonyokon, mégpedig nemcsak az életszínvonal átmeneti emelésével, mint egyes időszakokban az NDK, Lengyelország vagy akár a Szovjetunió korabeli vezetői, hanem rendszerbeli változtatásokkal. Mármost azok között, akik ott ültek 1957-ben az MSZP Központi Bizottságában a végzetes szavazásánál, voltak, akik a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években ezt a reformirányt képviselték, mint a leghatározottabban Nyers Rezső, és voltak, akik szemben álltak azzal, és igyekeztek visszájára fordítani. Nyers felismerte, hogy milyen lépésekkel lehet előbbre vinni Magyarországot az akkori feltételek mellett, míg mások szembehelyezkedtek a reformok politikájával. És amikor a hetvenes évek közepén átmenetileg az utóbbiak nyertek teret, Nyers egyfajta vonatkoztatási ponttá vált a reformpolitika, a változások hívei számára. Megtalálta a kapcsolatot a rendszer belső ellenzékével is, és vezető szerepe volt az állampárt átalakulásában, a pártállam önfelszámolásában.”