A Jobbik azt követeli, hogy tiltsák ki az Országgyűlés épületeiből Szabó Györgyöt, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) elnökét. Szabó György azt közölte, továbbra is vállalja a véleményét, és tudomásul veszi, ha azért kitiltják. Az ellenzéki párt közleményében követelését azzal indokolta, hogy Szabó György az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának ülésén „nemes egyszerűséggel szájba veréssel fenyegette” meg Novák Elődöt, akit többször „mocskos nyilasnak” nevezett és egyéb trágárságokkal illetett. Azt írták, Szabó György láthatóan nem bírta elviselni a korábban Kertész Imre író által is használt „holokausztipar” kifejezést, amelyet Novák Előd is szóvá tett a vitában.
A párt szerint „a kettős mérce csúcsa”, amit a Fidesz csinál, hiszen míg ellenzéki képviselőket rendszeresen megbüntetnek, addig némán és cinkosan szemet hunynak más, kirívóan sértő esetekben. Véleményük szerint Szabó György meghívott vendégként „példátlan pofátlanságra ragadtatta magát”, amit a bizottság elnöke, L. Simon László (Fidesz) házszabályellenesen, minimális következmények nélkül megengedett számára. „A Mazsök elnöke tökéletes példája azoknak, akik származásukra hivatkozva úgy gondolják, hogy bárhol, bármit a legkisebb szankciók terhe nélkül megtehetnek” – fogalmaztak.