Örök érvényű videó

2013. november 30. 10:18

Nem csitulnak a kedélyek a bajai videó körül, amely állócsillagnak látszik a magyar politikai botrányok borús egén.

2013. november 30. 10:18
Ugró Miklós
MNO

Különösen az MSZP-nek kellemetlen ez az ügy, akik mostanában a maguk intelligensnek vélt módján reagálnak a fejleményekre, ami abban áll, hogy durcáskodnak, és nem válaszolnak senkinek semmire. A modern politikai kommunikáció eme sajátos alkalmazása arra jó leginkább, hogy még egyértelműbbé tegye a párt vagy inkább néhány éceszgébere elleni vádat, amelyet pár napja még vehemensen, jelenleg infantilis hallgatással próbálnak tagadni, annak ellenére, hogy eddig többször határozott bizonyítást nyert, és soha semmilyen részletében nem cáfoltatott.

Ideje lenne az MSZP-nek alternatív védekezési módokat kidolgozni, amelyek elterelik róluk a vádakat, jobban mondva a bűnös tettek napfényre kerülését követő közmegvetést. A szégyenérzetet azért nem írom, mert olyat sokkal súlyosabb ügyeket követő, sokkal látványosabb lebukások nyomán sem éreztek soha, valószínűtlen, hogy pont most szólalna meg a (nem létező) lelkiismeretük. Pedig roppant nagy bajt okoztak, nem egyszerűen csak hamisan rágalmazták a Fideszt, hanem valóságos, kézzelfogható, azonosítható embereknek generáltak egyéni gondokat, amelyek egyikét-másikát nyugodtan nevezhetjük tragédiának. Mert mi más, ha nem tragédia, hogy a videó egyik készítője és szereplője, Kőrös Gusztáv elveszítette a munkáját, arról nem is szólva, hogy a pártjából (Demokratikus Koalíció) is, gyurcsányi kegyetlenséggel, azonnal kizárták.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kronikas
2013. november 30. 18:13
Lerágott csont, mint állócsillag :-)
rajgy
2013. november 30. 14:39
Mégegyszer megnéztem, de csak, hogy megszámoljam hányszor hazudott Török Zsolt: http://www.youtube.com/watch?v=fc4V_x5t2zM 1) Nem rendeltük. 2) Nem vettünk részt az elkészítésben (mint megrendelő) 3) Amikor megkaptuk, a rendőrségre vittük. (de nem azonnal...) 4) Nem állapítható meg valós e? (neki csak tudnia kellett.) 5) NINCSEN(!) Károlyi Attila !!! 6) Fejér megyében NINCSEN(!) Sport-tagozatunk! 7) Nincs is ilyen nevű tagunk! 8) Végignéztük a tagnyilvántartásban. (Most A TABLÓT MUTATVA sorolja: ) 9) Nincs ilyen párt-tagunk 10) Nincs ilyen Tagozatunk. 11) Dunaharasztiban... Károlyi Attilával, aki nem MSZP-s 12) Nincs semmi alapja 13) Az MszP nem rendelt meg ilyent. 14) Ez a DK-s úriember nem mondott igazat. 15) (A DK-s) … ellentmondott a saját tanúvallomásainak. 16) „Újságban jelent meg!” 17) („Király György rendelte” ) …. De ez nem igaz. 18) (fintorogva) Amikor megnéztük, akkor irány a rendőrség. (de 24 óra múlva!) 19) Beleírtuk a feljelentésbe, hogy nem tudjuk igaz, vagy nem igaz, Derítse ki a rendőrség! (Kérdés:) DE akkor miért adták oda a HVG-nek? 20) NEM MI ADTUK ODA A HVG-nek..... 21) Nem tudjuk, hogy ki, és milyen módon, hány példányban.... stb... -------- Itt hagytam abba a számolást. A Videó felénél már több, mint 20 hazugság.
mustármag
2013. november 30. 14:10
Baja, örök.
perszekutor
2013. november 30. 11:31
==Nem csitulnak a kedélyek a bajai videó körül, amely állócsillagnak látszik a magyar politikai botrányok borús egén.== Már elcsitultak. De te most újra kevered a gazdáid parancsára, te rohadt tetves provokátor, hogy Ugranál anyádra. Inkább arról beszélj: Hány fideszbérenc csalta az áfát!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!