„Sokan azt gondolják, hogy az európai bizottság Magyarországra „pikkel”, állandóan kellemetlen megfigyeléseket, fölszólításokat küldözget, gyanúsít, kettős mércét alkalmaz, támadja kormányunkat. A sok keserűséget hallva a dolgok úgy néznek ki, mintha Moszkvától megszabadulva, Brüsszel kényuralma alá estünk volna. Másrészt nem múlik el nap anélkül, hogy ne jönne hír olyan kezdeményezésről, mely az Unió pénzügyi támogatásával valósult meg. Ha ezek a pénzek nem léteznének nagyszámú újításról és befektetésről kellene lemondanunk. Ha más országok politikája sért bennünket, Brüsszelben panaszkodunk. A Szlovákiában vagy Romániában élő magyarokat sújtó intézkedések ellen hol keresünk orvoslást? (...)
Az európai parlamentben az erőviszonyok a választások eredményétől függnek. Noha a Néppárt (melyhez a Fidesz, a keresztény-demokraták és a középen elhelyezkedő pártok is tartoznak) rendelkezik a legtöbb képviselővel, azonban ha a szocialisták, a liberálisok, a zöldek és a szélsőbal összefognak, többséget alkotnak. Ezek gondolatvilága a 1960-70-es években kialakult »poszt-modern« áramlatot tükrözi: elvetik Európa keresztény gyökereit, közerkölcsi kérdésekben laza, szabados nézeteket képviselnek, a polgárok egyéni jogaihoz nem társítanak kötelezettségeket. Szemükben gerenda a magyar politika, mely olyan értékekre épül, mint a család, a hazafiasság, a pénzügyi hatalmak megregulázása. Ennek a »baloldali« tömbnek ellen kell állni mindaddig amíg a közvélemény változása már nem Cohn-Benditeket, Verhofstadtokat és Tavareseket küld a parlamentbe.