„Van az az embertípus, amelyik mindig aggódik. Ha nincs miért aggódnia, hát keres magának valamit, amiért aggódnia lehet. Most Brüsszel is tele van ezzel a különös emberfajtával.
Aggódnak a demokráciáért, aggódnak az emberi jogokért, jelentéseket készítenek, stábokkal mennek forgatni mindenféle távoli földekre, vidékekre – nálunk az utóbbi időben épp a svédek járkálnak előszeretettel, és nagy tömegben jönnek, kamerák mögött aggódva, mindenféle elnyomottakért meg kisebbségekért, összehúzott szemöldökkel vizslatnak utcákat, tereket, falvakat és városokat, bekukkantanak ide is, meg oda is, az ágy alá, a liftaknába, hátha van valami, amiért aggódhatnak. (Mivel rajongásuk tárgya az elnyomás leleplezése, ha nincs miért aggódni, hát gyártanak maguknak valami aggódnivalót.)