A köztévé Híradója

2013. november 21. 08:50

Az első húsz perc tömény Fidesz-propaganda. Aztán jönnek az ország belső ellenségei – amit megzavar egy LMP-s és egy jobbikos sajtótájékoztató.

2013. november 21. 08:50
Gréczy Zsolt
Gréczy Zsolt
Hírhatár

„Tegnap kivételesen megnéztem, mit művel korrekt hírszolgáltatás címén a Magyar Televízió. Nagyjából egy 1952-es Szabad Nép című napilap került elém. Azért csak nagyjából, mert itt még van ellenzék, amelynek muszáj helyet szorítani a 35 perces műsoridőben, igaz, azt nem teszik zsebre.

Az első húsz perc tömény Fidesz-propaganda. Az ország jobban teljesít, fantasztikusan élünk, jönnek a befektetők. Egyre másra bukkan fel Orbán útja, aztán Matolcsy, Selmeczi, Rogán, Lázár.

Aztán jönnek az ország belső ellenségei - amit megzavar egy LMP-s és egy jobbikos sajtótájékoztató. A velük szembeni különleges bánásmódot itt is értjük.

Türelem, már csak pár másodperc és máris itt van Czeglédy Csaba, Török Zsolt és Lukács Zoltán Facebook-levelezése. Hogy ez miért téma egy »közszolgálati« Híradóban, azt nem értem. Persze, az MTV oknyomozó riporterei feltették a kérdést Tóbiás Józsefnek és Mesterházy Attilának, hogy az MSZP-s tagok levelezés nyomán ők is puhapöcsűeknek gondolják-e magukat. Majd jön Szanyi Tibor másfél napos ostobasága a DK-ról és a bajai videóról, bejátszva hozzá engem a reggeli műsorból. Végül jön a gyurcsányozás, hogy Baranyában a DK-elnököt is megkérdezték, de utóbb a párt nem járult hozzá az interjú leközléséhez, csak ha az vágatlan formában történik. Át is tették a hirado.hu-ra, mondván, ott ez lehetséges.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2014. január 07. 20:16
"Megjött a retardált" és ő az első hozzászóló
geraz51
2013. december 28. 19:08
Frankón,most tényleg mit szeretnétek,20 perces összeállítást a kecskeméti nyugdías simogatásról és a Gyurcsány pénzgyüjtéséről.Vagy 1 perc Orbán Japánban és 10 perc Varjú pogácsa zabálásáról.Tiszta hülyék vagytok!
Hodosijudit
2013. december 03. 14:32
Pl.erről? Készek vagyunk vállalni bizonyítékokkal mindazon személyek korruptságát nyilvánosságra hozandó, akikre Horváth Úr utal . Pontosabban A Horváth András EX-NAV kockázatelemző Úr által nyilvánosságra hozott. Nem csupán az ellenzék, hanem az ország érdeke, hogy érdemi vizsgálat induljon a nemzetinek egyelőre csak csúfolt adó- és vámhivatalnál, ahol a belső körökből származó gyanú szerint évek óta tűrik a magyar családok szervezett kifosztását. A korrupcióhoz , illetve annak a bizonyítására, hogy az általa adatvédelmi okokból meg nem nevezhető személyek korrupt ügyintézéseire vannak olyan saját bizonyítékaink, amelyek kártételét tekintve szintén akár több milliárdos kártételűek és mivel EZEK a saját adataink és irataink EZEK nyilvánosságra hozhatóak. A JOGI FELELŐSSÉGET MEGÁLLAPÍTOTTÁK A NAV-AL SZEMBEN-KÖVETKEZZEN A POLITIKAI FELELŐSSÉG!-ORBÁN MINISZTERELNÖK ÚR EBBEN A SORRENDBEN KÍVÁNTA-HÁT EBBEN KÍNÁLJUK-KÉSZ AZ ANYAG! ELCSALTÁK TŐLÜNK AZ ADÓT? – „BÖRTÖNBEN A HELYÜK „ –ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK ÚR MONDTA EZT IS UGYANOTT. Sőt a Mi bizonyítékaink, akikben szereplő NEVEK UGYANAZOK kvázi, mint a HORVÁTH ÚR AKTÁIBAN. SŐT A MI BIZONYÍTÉKAINK RENDRE KIÁLLTÁK ORBÁN MINISZTERELNÖK ÚR 2012.12.02. NAPJÁN PARLAMENTBEN ELŐADOTT ÁLTALA KÍVÁNT SORRENDJÉT IS: A BUDAPESTI VIZSGÁLATAINK 100%-OS TÖRVÉNYSÉRTÉSSEL FOLYTATÓDTAK LE 2 ÉVIG FOLYAMATOSAN-EZT HATÓSÁG ÁLLAPÍTOTTA MEG. 7 ELLENŐRZÉSI ELJÁRÁSBÓL 7 -ET MINŐSÍTETT A HATÓSÁG TÖRVÉNYSÉRTŐNEK. SZOLNOKON PEDIG A BÍRÓSÁG 4. ÉVE JOGERŐSEN ELMARASZTALTA AZ APEHOT-DE MAI NAPIG NEM TARTJA BE A NAV A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVET ÉS KÁRTÉRÍTÉST SEM FIZETETT EGYETLEN FILLÉRT SEM. Az Észak-alföldi Régió sem. A Központi APEH sem. EZEKEN FELÜL A BIZONYÍTÉKAINK ALAPJÁN A KÖZPONTI NYOMOZÓ FŐÜGYÉSZSÉG EGY MÁSIK NAV KORRUPCIÓ MIATT NÉHÁNY NAPON BELÜL MEGÁLLAPÍTOTTA A BTK. 305.§-ÁBA ÜTKÖZÓ HIVATALI VISSZAÉLÉS MEGALAPOZOTT GYANÚJÁT ÉS FOLYAMATBA TETTE A NYOMOZÁST. A Nav felé 2013.11.29. napján megadtam az adótitok alóli felmentést. Ezt is csatolom. A FENTIEKRŐL ÍRÁSBAN SZERZETT TUDOMÁST TÖBBEK KÖZÖTT: A NAV ELNÖKE, A NAV KORRUPCIÓS-INTEGRÁCIÓS VEZETŐJE:DR. SOÓS ANDREA, AZ NGM ILLETÉKESEI-KÖZTÜK VARGA MIHÁLY MINISZTER, ORBÁN VIKTOR, NAVRACSICS TIBOR, HARRACH PÉTER, RÉTVÁRI VENCE, ÁSZ ELNÖKE, DR. FAZEKAS SÁNDOR VIDÉKFEJLESZTÉS MINISZTER…STB. A botrány-t BIZONYÍTÉKOKKAL igazoló dokumentumainkkal FOGJUNK ÖSSZE HORVÁTH ÚRRAL IS, ÖNÖKKEL-ÉS TEREMTSÜNK VÉGRE TISZTA NAV-OT! Szolgálatukra maradok Tisztelettel: Hodosi Judit Okleveles Közgazda +36-20-36-34567 FOOD-OCEAN-BAU KFT. Hodosi Élelmiszergyártó KFT. Disztribútora H-5420 Budapest, Bokor u.9-11. sütőüzem: H-5420 Túrkeve, Kinizsi út 49. Adószám:22710697-2-41 EU Adószám:HU22710697 Tel.Fax :+36-56-361-276 Email: [email protected] Mobil: +36-20-36-34567, +36-30-266-5132, Hodosi Lajos: +36-20-5420-559 Cégcsoport alapítva: 1985. Innovációdíj: 2001. és Év vállalkozója Díj: 2003
Messire
2013. november 26. 00:49
A szálfatermetű Horn Gyufát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!