„Lehet, hogy érzett Kölcsey erotikus vonzalmat férfiak iránt? Nem tudjuk. Ha igen, esetleg ki is élte? Valószínűleg sosem fogjuk megtudni. Mint sokakat, engem sem foglalkoztatott a kérdés, az viszont annál jobban, hogy Nyáry Krisztián feltételezése miért váltott ki akkora hisztériát a magyar sajtóban. Nyáry sok író magánéletében vájkált – miért éppen a homoszexualitás, vagyis az azonos neműek közötti testi és érzelmi vonzalom kérdése csapta ki a biztosítékot? Továbbra sem érdekel Kölcsey nemi élete, viszont az annál inkább, hogy milyen tükröt tart a mai magyar társadalom elé, hogy ebből a kérdésből lett a leghevesebb megbotránkozás. Ez többet mond el rólunk, mint Kölcseyről. Néhányaknak belegondolnia is rettenetes, hogy a magyar történelem hőseinek arcképcsarnokát esetleg nem csak heteroszexuális férfiak alkotják. (...)
Nyáry Krisztián egy régóta elterjedt műfajt éleszt fel. Szeretjük, nem szeretjük, együtt kell vele élnünk. Ráadásul az irodalomoktatás egyik alappillére az írók életrajzának oktatása. Hány verset elemeztetünk az iskolában az életrajzi értelmezésen keresztül! És hányszor cenzúrázottak, tudatosan leegyszerűsítettek a tankönyvben szereplő életrajzok! Margócsy István irodalomtörténész számon kérheti Nyáry Krisztiánon, hogy miért kerekíti le az írók életét eladható sztorivá, de ezt ugyanúgy számon lehet kérni a tankönyvírókon is.
A vita egy komoly társadalomtörténeti kérdést érint. Természetesen létezett Kölcsey korában is a homoszexualitás, még ha nem is létezett ez a kifejezés, és a mai meleg életforma sem. A társadalom egy része akkor is a saját neméhez vonzódott. Ezt a számarányt egyes kutatók 5-10 százalék közöttre becsülik, de még az ultrakonzervatív francia történész, Jean Sévillia is 1 százalékra teszi. Ha ennek fényében belegondolunk, hány ember élhetett Magyarországon akkoriban, és táplált érzelmeket és testi vágyat a saját neme iránt, megdöbbenünk, hogy mennyire semmit nem tudunk róluk, és mennyire keveset foglalkozik ezzel a kérdéssel a magyar társadalomtörténet-tudomány.”