Putyin bosszújától retteg Lengyelország: mindent beárnyékol a háború eszkalációjának veszélye
A lengyel külügyminiszter szerint újabb szakaszba lépett az orosz–ukrán háború.
Meggyőződésből és szeretetből. Azért mentek félezren Lengyelországba. Meg hogy viszonozzák a mit is?
„Én úgy emlékszem, hogy november 11. egyebek mellett az a nap, amikor hivatalosan, szerződésileg befejeződött az I. világháború. 1918 tizenegyedik hónapja tizenegyedik napjának tizenegyedik órájában. Ez volt az a nap, amikor meghúzták a vonalat, győzteseket és veszteseket hirdettek. Ha nem tévedek, az Osztrák-Magyar Monarchiát a vesztesek padjára ültették akkor, és akárhonnan is nézem ezeket az emberi, területi, katonai, kül- és belpolitikai veszteségeket, Magyarország feldarabolásának ez a nap volt az előszobája. Ezért halkan mondanám, hogy ezen a napon legfeljebb emberi áldozatokra volna illendő csendben megemlékezni, de ez a harsány menetelés nekem kicsit meredeknek tűnik. (...)
Ennek a fajta, szeretetként csomagolt összeráncolt homlokú hazafiságnak, amelynek lételeme az állandó háborús célpont létezésének melegen tartása a köztudatban, a latens erőszak önigazolása – ahogy Wilde mondaná – semmi köze azokhoz a keresztényi gyökerekhez, amelyek a CÖF szerint Európában leginkább a magyarok és a lengyelek szívében, lelkében van meg.
Úgyhogy ha egyáltalán van valami, amit ma, az első világháború végének emléknapján mondani érdemes, akkor az az, hogy háborúztunk már éppen eleget a békéért. Mikor teszed le végre a fegyvert, békemenet? Mikor lesz vége ennek az állandó menetelésnek? A hazafiság sokunk szerint valami egészen mást jelent.”