„A – Hillary Clinton szerint is – független Klubrádió kirúgta Kuncze Gábor egykori SZDSZ-elnököt. A korábbi belügyminiszter ugyan már régóta visszatért a politikába a Szabadelvű Polgári Egyesület élén, ezzel eddig senkinek nem volt baja, elvégre Gyurcsány is vezetett már ott műsort a pártsemlegesség jegyében.
Kuncze abból sem csinált gondot, hogy saját beszédét saját műsorában fényeztette egy politológussal, nevesül a nagyon független Somogyi Zoltánnal. Ez persze az aktuális Bástya elvtársnak, a rádió vezetésének már egy kicsit sok volt, de leginkább az október 23-ai beszéddel lehetett baj. Csörgött is a telefon, Kuncze pedig műsor nélkül maradt. Így működik ez a független, semleges, tárgyilagos, pártatlan baloldali sajtó, ahol Gréczy Zsolt Gyurcsány DK-s harci kutyájaként simán vezethetett műsort. (...)