Nos, a hír egyébként nem igaz. A félreértés onnan indult, hogy az Index feltehetőleg színtévesztő kollégája úgy döntött, hogy az a bábu barna, tehát cigányokról van szó. Meg is írta a cikket, ami után aztán csak úgy kapkodott a kormánypárti propaganda-gépezet. Ilyen hülyeséget ugyanis még egy végtelen energiacellára kötött Habony Árpád sem tudna előállítani 168 megfeszített, kemény munkaóra alatt. A bábu ugyanis már a kezdettől fogva szürke volt, úgyhogy ha csak nem kis szürke marslakókat félt a Fidesz, akkor szó sem eshet rasszizmusról.
Lehet tehát morbidnak tartani, hogy a játékban elüthetik a Fidesz-aktivistát, meg a szavazót, és ezután csak holttestük körberajzolt nyoma marad az úttesten, de azt mondani, hogy ennek – legalábbis vizuálisan – bármi köze lenne a bajai 32. választókerület cigányaihoz – na ez nettó hazugság. Persze el lehet sütni egyszer, sok őrültség elhangzik egy felfokozott intenzitású kampányban, de ráakaszkodni a témára, és annyira túltolni a hazugságon alapuló rasszista-biciklit, hogy már az Amnestyn, meg Rui Tavaresen követeljük a megfelelő lépéseket – nos ez már komoly túlzásnak tűnik.
Mondhatni: nevetséges. Vagy másképp: rettentő szomorú.