Képünk a világban? Kumin Ferenc viccel?

2013. október 12. 17:00

Ameddig Kuminék nem merik bevallani, hogy a nemzetközi sajtó azt ír rólunk, amit a belvárosi liberális értelmiség többsége gondol, addig széllel szembe vizelnek.

2013. október 12. 17:00
Ordosz Műhely
Alfahír

„Kumin Ferenc, a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár az utóbbi időkben nem egyszer azzal ámította az őt kérdező riportereket, hogy a sajtóban javul a rólunk festett kép. Ezt az optimista véleményt az Orbán-kormány apraja-nagyja is átvette. Milyen kár, hogy mindebből egy szó sem igaz.

Az államtitkár sajnos nem mond igazat. Kevésbé valószínű, hogy azért, mert nem olvassa a nemzetközi sajtó naponta bennünket gyalázó cikkeit, hanem sokkal inkább azért, mert sikeresnek akar feltűnni, azaz azt akarja bizonyítani, hogy amióta Kovács Zoltántól átvette a stafétabotot, komoly eredményeket ért el. (…)

Ameddig Kuminék nem merik bevallani, hogy a közismert érdekeltségű nemzetközi sajtó azt ír rólunk, amit a belvárosi liberális értelmiség többsége gondol a mindenkori magyar jobboldali kormányokról – a »nyilasok« egyenes ági politikai örököseiről – , széllel szembe vizelnek, ami nem tesz jót kabátjuknak sem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rák úr
2013. október 13. 02:43
Amúgy ki a faszt érdekel, mit hall néhány nyugati zsidó firkász a magyarországi fajtárs-kollégáktól?
Akvínói akvavit
2013. október 12. 21:47
Ez megint egy kurva jó cikk az Ordosztól. Egyszer jó lenne megtudni, kik vannak az Ordosz mögött, mert a félhülye Jobbikon nem látszik, hogy ilyen intellektuális háttere van.
kjkj945
2013. október 12. 20:05
Mi ebben az újság???? http://kics.it/b2o3RQ
abraka
2013. október 12. 18:57
"azt ír rólunk, amit a belvárosi liberális értelmiség többsége gondol" Milyen egyszerű képlet. Nem azért mondják rám, hogy egy unortodox trójai faló vagyok európában, mert harcban állok a világgal, hanem mert szerintem a zsinagóga környékéről ezt vetítik rólam európában. Ezzel a logikával semmi sem igaz. Hülye vagy Ordosz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!