Te is lányom, Herczog?

2013. október 09. 11:14

Leszögezhetjük, hogy a saját ország ellen fordulás a szocik körében elismerést vált ki, sőt Európában így mérik a szoci-tekintélyt.

2013. október 09. 11:14
Medici
Spiler.info

„Ezt így mégis hogy? A magyar emberek európai képviselői, akik világ- és politikai nézetükből adódó sokszínűséget kihasználva képviselik Magyarországot, a magyar embereket, a nemzeti érdeket. Ők négyen (Göncz Kinga, Gurmai Zita, Tabajdi Csaba, Herczog Edit) és persze az itthoni MSZP vezetőség, mert ne legyünk naivak, hogy nem itthonról irányították őket, úgy gondolták, hogy márpedig az itthoni választási csatározásokat, olyan színtérre kell vinni, ahol komoly reputációs és egyéb hátrányokat okozhatnak Magyarországnak. Ráadásul igazságtalanul. (…)

Tehát leszögezhetjük, hogy a saját ország ellen fordulás a szocik körében elismerést vált ki, sőt Európában így mérik a szoci-tekintélyt. Nice.

Az egyik legszebb a történetben, hogy Mesterházy július 2-án a következőt írta honlapjára: »Előre látom és hallom, bármi történjék is a Tavares-jelentés parlamenti vitájában Strasbourgban, Orbán és szócsövei azt fogják mondani: ő és az ország baloldali összeesküvés áldozata. Előre mondom, ez nem így van, nem volt és nem is lesz így.«

Köszönjük, leülhet. Hazafiságból (is) egyes.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Taxin
2013. október 11. 19:26
Különös befektetői kör vásárolja fel a takarékszövetkezeteket Írta: www.hvg.hu 2009. február 12. Egy különös – látszólag békéscsabai családokból álló – befektetői kör vásárolja fel több százmillió forintért a takarékszövetkezeteket. ...A befizetést vállaló 36 tag közé tartozott Herczog Edit szocialista európai parlamenti képviselő és férje. http://www.takarek.net/index.php?option=com_content&view=article&id=341:kueloenoes-befekteti-koer-vasarolja-fel-a-takarekszoevetkezeteket
Magyarvagyok?
2013. október 10. 07:17
Sikeres a furmányos FIDESZ kommunikátorok trükkje. Már megint arról beszélünk, hogy ki mit beszélt, főleg ha esetlen, zagyva beszédről is van szó. Nem arról amiről a jelentés szól, nem a sok ostoba hatalom gyakorlási technikáról, nem az emberi jogok semmibe vételéről, nem az alkotmányunk meggyalázásáról. Tényleg ügyesek. De attól még szemetek, és szűk látókörűek. Hosszabb távon nem gondolkodnak. Nekik most kell megszedni magukat.
Taxin
2013. október 09. 22:30
Mit keresett egy történész a bokroscsomag környékén? A sírt, hol nemzet süllyed el - megásni?
Taxin
2013. október 09. 22:22
Ennek a Hercognak a férje a Miniszterorrú kabinetfőnöke volt. http://www.magyarhirlap.hu/belfold/fapal_a_fonok_es_misi__gyanus_millioi.html Száljanak a gripenek jó szélelll!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!