Fönntartom

2013. október 28. 12:48

Sajnos a rakparti ünnepség tömege nem a választópolgárok reprezentatív mintája, s a szónokai még annál is kevésbé.

2013. október 28. 12:48
Lendvai L. Ferenc
Galamus

Őszintén sajnálom, hogy ezt kell írnom, közismert idevágó rokonszenveim ellenében – de sajnos a rakparti ünnepség tömege nem a választópolgárok reprezentatív mintája, s a szónokai még annál is kevésbé. A realitás, amelyet jobb tudomásul vennünk, legalábbis míg csak valamilyen radikális változás be nem következik, a jelenlegi helyzet. Hogy aztán ez a fölállás (a választások előtt szükséges módosításokkal) alkalmas-e Tudjukki legyőzésére, az éppolyan jogos kérdés, mint az, hogy vajon a másik fölállás tényleg alkalmasabb lenne-e rá. De az isten szerelmére, nem ezen kellene végre már lamentálni, hanem mindenkinek a saját helyén és a saját lehetőségei szerint mindent megtenni a ma kormányzó maffia leváltása érdekében.

Azt én nem tudom megmondani, hogy ez végül sikerülni fog-e, csak azt, hogy mindenképpen meg kell kísérelni. Mert ha most netán mégsem sikerülne, a kísérlet akkor is lehetne egy következő siker főpróbája.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tributum
2013. október 29. 07:41
"a ma kormányzó maffia leváltása érdekében. " - A régebben kormányzott maffiára? (Vagy csak a fogalmazás megy nehezen Lendvai bácsinak?).
ballada
2013. október 29. 01:33
Ahogyan a választás közeledik a baloldal egyre jobban hiteltelenné válik,jobbik mellettük nagyhangú zseboroszlán ,semmi más.2002-2010 éveket olyan súlyosan elqrták hogy nincs rá semilyen próbálkozás minden akciójuk a Fidesz ellen sikertelen,Fideszről minden baloldali ármánykodás lepereg a választókat nem tudják át vágni a hazugságaikkal.
Axxtro
2013. október 29. 01:15
Valahogy igazságos a sors. Azok mentek ellopni, arra helyszínre, ahonnan az indult, az '56-os forradalom eszmeiségét akik annak leverésének utódai. Valahogy az identitástolvaj magyar baloldalnak nem akar összejönni semmi.
bsandor
2013. október 28. 19:18
mit
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!