A görög trükk

Bármennyire meglepő első hallásra, de így is fel lehet tenni a kérdést; »Mennyivel is tartozik nekünk Németország?« Ehhez az állításhoz azonban szükséges a magyarázat, s akkor esetleg lehetne cáfolni. Így azonban Frei Tamás adott annak a bizonyosnak egy pofont.

Szerkesztő! Nincs link ez alatt sem meg a Soros cikk alatt sem az eredetihez!

David Cameron kielégítette Orbán vágyát, ám a látogatás alighanem inkább csak ürügy lesz a sajtónak, hogy a magyar miniszterelnök viselt dolgairól írjon, semhogy örvendezzen londoni jelenléte fölött. A mostani kudarc így emlékezetesebb marad, mint a két évvel korábbi látogatásé, melyről a brit sajtó tudomást sem vett. Orbán két esztendő után ismét Londonba látogatott. 2011 novemberében a London School of Economicson tartott feledhető előadást Közép-Európa – a növekedés motorja címmel. Hogy akkori kijelentéseit mennyire lehet próféciának tekinteni, azt az olvasó képzeletére bízom. Most a Chatham House szónoki emelvényéről hat tézisben foglalta össze véleményét arról, miféle szerepet is tölthetnek be a konzervatív értékek napjaink Európájában. Minthogy két évvel ezelőtt a brit sajtó teljességgel ignorálta a magyar politikust, látogatásának akkori kudarca nem maradt téma a közéletben. Most azonban egy nappal a vizit előtt az egyik legbefolyásosabb brit lap, a The Economist alaposan kiosztotta, s ha eddig a londoni polgár meglátván Magyarország és/vagy Orbán nevét kedvenc gazdasági lapjában unottan továbblapozott, most, hogy az ügynek aktualitása van, alighanem megáll, s a leírtak láttán megbotránkozik. Orbánon éppen úgy, mint Magyarországon. 2011-ben a két miniszterelnök, David Cameron és Orbán Viktor személyes tárgyalásai a Downing Street 10-ben puszta protokolláris értékkel bírt. Mondhatni bulvár szinten szóba került az eurózóna akkori válságának egy-két aktualitása. A magyar külügyminisztérium és a miniszterelnökség által készített témavázlatban ugyan kiemelt fontossággal bírt az a javaslat, hogy jöjjön létre egy közös munkabizottság, melynek feladata lenne a két kormány hasonló intézkedéstervezeteinek összehangolása az oktatásban, az egészségügyben, a szociális ellátásban, ám az angolok a javaslat hallatán már akkor elutasították a kooperáció gondolatát, így az elmúlt két év során az ötlet teljességgel elhalt. Ami azt illeti, épp a The Economist mutatott rá, hogy azért van valamilyen magyar-brit politikai együttgondolkodás, de Orbán elgondolásai nem David Cameron toryjainak világlátását tükrözik, hanem például a populista munkáspárti Ed Milibandét, aki nemrég ha nem is rezsicsökkentéssel, de a közszolgáltatások árának (víz, gáz, szemétszállítás stb.) két évre történő befagyasztásával állt elő. (Le is csökkent azonnal a népszerűsége – lám, az angolok észnél vannak!) És Orbán Brüsszellel, illetve az unióval szembeni érzelmei megejtően hasonlatosak a brit függetlenségi párt (UKIP) vezetőjének, Nigel Farage-nak az indulataihoz, aki erőltetett menetben szeretné kivezetni Nagy-Britanniát az unióból. A lapnak igaza van, Cameronnak tényleg nagyon kellemetlen lehetett ez a látogatás. De nem tehette meg, hogy ne fogadja magyar partnerét, azt azonban nagyon is, hogy úgy időzítse a találkozót, hogy annak emléke a kampányban elhalványodjék 2014 tavaszáig – mondta az egyik londoni kolléga. Majd hozzátette: nem arról van szó, hogy az angol miniszterelnök okvetlenül Orbán bukását kívánná, de azt igen, hogy őt ne kössék vitatott politikájú magyar partneréhez. A magyar fél igyekezete persze érthető. Legalább az angol kapcsolattal bizonyítani kívánják: az európaiak szándéka, hogy elszigeteljék Orbánt, megbukott; nem akárhol fogadták Orbánt, hanem a kontinens pénzügyi központjának számító Londonban, s nem akárki, hanem az a Cameron, aki osztja a magyar kormány unióellenességét. Már korábban taglaltuk azt, hogy tavaly ősszel a magyar miniszterelnök úgyszólván könyörgött William Hague brit külügyminiszternek, hogy fogadják őt Londonban, ám a politikus kitérő választ adott. Idén Lázár Jánost és Szijjártó Pétert szalasztották oda hasonló kéréssel. Cameron most kegyesen kielégítette vágyát, ám a látogatás alighanem inkább csak ürügy lesz a sajtónak, hogy Orbán viselt dolgairól írjon, semhogy örvendezzen londoni jelenléte fölött. A mostani kudarc így emlékezetesebb marad, mint a két évvel korábbi látogatásé, melyről a brit sajtó tudomást sem vett. A két miniszterelnök mostani tárgyalásainál protokollárisabbat és üresebbet el sem lehet képzelni. Magyar részről két nagy téma köré szervezte a miniszterelnöki hivatal a tárgyalást: mindkettőnek gyakorlatilag nulla az aktualitása; magyar vonatkozásuk – a kormány kompetenciája híján – nincsen. Hogy az atomenergetikai témakör mit is fed, nehéz megítélni, elvégre Orbán Paks ügyében inkább az oroszokkal készül boltolni politikai-gazdasági hozadékok reményében. Ami pedig az unió intézményi reformjának szükségességéről szóba került e tárgyaláson, azt már eleve értelmetlenné teszi az az unióellenes magatartás, ami az egész orbáni politikát átitatja. Cameron is ellenáll ugyan az uniónak, de e mögött konkrét pénzügypolitikai okok húzódnak meg, nem pedig a demokratikus intézményi rendszer tönkretételének vagy éppenséggel az autokrata politikai szándékok legitimálásának szándéka. A látogatásnak egyetlen fontos momentuma volt, az, amikor Orbán a Chatham House-i előadásában arra intette hallgatóságát, hogy az intézményi központú európai politizálás helyett a személyi központúnak kell elsőbbséget, illetve dominanciát kapnia. Azaz ahelyett, hogy menedzselne egy államot a hatalmat megszerző politikus, eljött az ideje, hogy vezesse azt. Ennél világosabban a miniszterelnök soha nem fejtette ki, hogy tervei között prioritást kapott egy autokratikus rendszer kiépítése. Abban igaza van, hogy nem egyedül ő tartja a vezérközpontú vezetési gyakorlatot többre a demokráciánál, elvégre hasonló célokat követ Putyin orosz, Lukasenka belorusz, Nurszultan Nazarbajev kazah, vagy éppenséggel Ilham Alijev azeri elnök. Mind-mind Orbán közeli elvbarátja. Ám abban téved, hogy – az említetteken kívül – e gyakorlatot túl sokan tartanák kívánatosnak Európában. Még Londonban sem.

"Veszélyes pálya, veszélyes precedens…” Már akinek. Hahahahaha.......