A székelyek nagy izomláza

„Pedig egyszerű lenne az autonómiát elérni. A székelyek autonómiája szervesen kötődik minden egyes székely autonómiájához, szabadságához. Mi kell egy ember szabadságához? Egy normális munkahely, normális főnökkel/alkalmazottal (nevelés kérdése). Egy normális férj/feleség/család (nevelés kérdése). Egy normális, nyugodt életforma, melyhez csökkentenünk kell jelenlegi költségeinket és elvárásainkat (esment nevelés kérdése). Szóval megfelelő neveléssel fel lehetne szabadítani a népet, de most épp nem a székelység szellemi és intellektuális felemelésének vagyunk tanúi, hanem pont fordítva, az alázatos szolgává, szavazógéppé butításának. Működik. Míg az átlag székely azért hajt, hogy gazdagabb legyen a környék leggazdagabbjánál, nagyobb háza, autója legyen, minél nagyobb állami vagy európai támogatást vegyen fel úgy, hogy semmit nem dolgozik érte, addig folyamatos kompromisszumokra lesz kötelezve, addig nem lesz független, rab lesz. Csak annyi kellene, hogy keresztbe rakjuk a lábunkat, és azt mondjuk, stop, mától elkezdünk többet foglalkozni gyerekeinkkel, embertársainkkal, emberi értékeinkkel, munkánkkal és kevésbé koncentrálunk a menőzésre, a pénzre, vagy a buta, uszító politikára. Ez az egyetlen járható út a szabadság felé, az olyan szabadság felé, melyet nem lehet egyetlen tollvonással elvenni tőlünk.”