Római-parti mobilgát: iszapbirkózás

2013. október 18. 14:25

A nyári árvíz levonulása óta a Római ügyében látszólag nem történt semmi.

2013. október 18. 14:25
Becker András
Átlátszó

A főpolgármester gyakran hivatkozik az MTA mobilgát-projekttel kapcsolatos támogató állásfoglalására. Csakhogy ez a részleteiben soha nem idézett szakvélemény számos súlyos kritikát fogalmaz meg a projekttel, és konkrétan a hozzá készült környezeti hatástanulmánnyal kapcsolatban is. A tervezők az új változatban ebből szinte semmit nem vettek figyelembe, hiszen az eredeti és a módosított dokumentum között alig van különbség. Sokak szerint amúgy is érthetetlen és irracionális, ami folyik: nincs az érintett terültre érvényes Kerületi Szabályozási Terv – ennek hiányában pedig a Felügyelőség semmiképp nem fogadhatja el a most közmeghallgatásra bocsájtott dokumentumot. Ugyanakkor a megépítendő mobil gát nem oldja meg megnyugtatóan a terület árvízvédelmét, sőt, a Havária-tervben leírt vészforgatókönyvek alapján inkább fokozza az árvizekkel járó problémákat – a projekt ennek ellenére, ha lassan is, de halad előre.

Ha beigazolódnak az eljárás furcsaságaiból és szabálytalanságaiból táplálkozó félelmek, akkor az év végére vagy a jövő év elejére nemcsak kész tervek, de akár jogerős engedélyek is lehetnek a mobil gáttal kapcsolatban – maga az eljárás most többé-kevésbé eltűnik a nyilvánosság elől. Ha pedig lesz engedély, akkor már csak a tavaszi parlamenti választáson kialakuló politikai erőviszonyokon múlik, hogy ténylegesen is elkezdődik-e a beruházás.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2013. október 18. 19:22
Elvileg szép dolog a demokrácia, csak gyakorlatilag kicsit döcögve működik, mert néhány hivatásos akadékoskodó szinte mindent meg tud akadályozni. Ezért nincs és nem is lesz befejezve az M0-ás, és egy rakás beruházás. Az értelmes érveket szívesen meghallgatja az ember, de ezek ritkák, mint a fehér holló.
puszika
2013. október 18. 18:59
Te hol voltál Becker az idei árvíznél?Lapítottál?Be voltál tojva?Miközben azok akik csak egy kis felelőséget éreztek,a gáton voltak. A mobil gátak mindenütt jól vizsgáztak.Csak nálunk kell MTA tanulmány,néhány okoskodó, meg politikus miatt. Tudod Becker, ez megint egy kifordított téma, egy okoskodótól!!
kjkj945
2013. október 18. 16:13
Majd megcsinálják mutyiba! Utána vagy megkapja a fennmaradási engedélyt, vagy nem????
kamasuka
2013. október 18. 15:03
Biztos Tarlós miatt, mi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!