A finnyás orrúak

2013. október 01. 21:50

Orbán rendszere éppen olyan közel áll Hitlerhez, mint Horthy rendszere. A numerus clausust ma egyetemi keretszámoknak hívják.

2013. október 01. 21:50
Bartus László
Bartus László
Amerikai Népszava

„Lehetett volna Orbánt ábrázolni Mussolini képében is, és fejjel lefelé felakasztani. Nekem az tetszett volna legjobban. Vagy Hitlerként is lehetett volna ábrázolni. Nem kell megijedni az erős ingereket használó művészeti alkotásoktól. A liberális széplelkek más alkalommal a testükkel védik az ilyen műalkotásokat. Orbán rendszere éppen olyan közel áll Hitlerhez, mint Horthy rendszere, csak a kor követelményeinek megfelelően maszkírozva. Ez is egy antiszemita ideológiára épülő rendszer, amelynek minden törvényében kimutatható Bosnyák Imre, Prohászka Ottokár és a Jurta Színház által képviselt nyilas, hungarista, antiszemita ideológia. Potyka bácsi ehhez képest liberális csökevény. A numerus clausust ma egyetemi keretszámoknak hívják.

De ha nem tudták Orbánt Horthyként megjeleníteni, mert Horthyt nem döntötték le szoborként, ledönthetnék végre az Orbánék által állított Horthy-szobrokat. Vagy nyugodtan felrobbanthatták volna Orbán hungarocell fejét, mint Gömbösét, mert Gömbös is munkaalapú társadalmat akart, és másolni akarta Mussolini rendszerét, akárcsak ő. Bármilyen megoldás jó lett volna, csak Sztálin nem passzolt. Orbán ugyanis nem kommunista diktátor, hanem fasiszta diktátor, sunyi antiszemita gazember, aki a politikai katolicizmus mocskát az apokrif alaptörvényébe helyezve rágja itten szeretett hazánk édes testét. Ennyi a kritikám. De Orbán szobrának ledöntését jó ötletnek tartom. Egy vérrel teli akciónak. Végre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tuti
2013. október 02. 11:59
Kedves Bartus Úr! A "szobordöntő" őrjöngök beteges tombolása inkább az embereket Dunába lövő, őrült, tébolyához hasonlatos, és rokon. Ön továbbra isa azokat a csúsztatásokat erősíti, amit a Kisantant ragasztott annak idején a Horthy rendszerre. Arra a rendszerre, ami Európában arányosan a legtöbb zsidó ember túlélését biztosította, amelyik egyedüli volt azok között, akik katonai erőt vetettek be a zsidó deportálás megállítására. A háború végén a győztesek azután olyan filozófiát dolgoztak ki, amiben minden bűnt és felelősséget a vesztesekre, sőt valamiért egyetlen vesztesre, Magyarországra vetítettek. Tudni kell, hogy nem biztos, hogy azok mellett áll az igazság, akik győztek, de a háború után a győztesek mondják meg azt, hogy mi az igazság!
kjkj945
2013. október 02. 09:28
ba rt kusss!!!
Ultima Ratio
2013. október 02. 09:16
Bárcsak igazad lenne, Bartus.
fran
2013. október 02. 08:47
Van egy fontos mondat a Bartus cikkben, ahogy a Biblia mondja mindenkit a maga szava ítél el: Hamajd nem találják meg a számításukat, akkor lesz diktatúra - mondja a ballib értelmiségről. S magáról. Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!