A Klubrádió az MSZP után vetette magát

2013. október 26. 11:05

Nem szeretnék a Klubrádióban maradó, eddig hiteles munkatársak helyében lenni, ha szó nélkül hagyják Arató András döntését, és nem állnak ki társuk mellett.

2013. október 26. 11:05
Andor Mihály
Gépnarancs

„Egyetlen kommentelő sem látszik elhinni az etikai normákra hivatkozó indoklás őszinteségét. Fölvetik, hogy Kuncze nem egy párt, hanem egy egyesület vezetője, és erről sem tegnap értesült a rádió vezetése. Hogy nem is akar indulni a választásokon. Azt, hogy fel fog szólalni az október 23-i demonstráción, már legalább egy hete tudni lehetett. (Amit nem lehetett tudni: mit fog mondani.) Hitelteleníti az indoklást az is, hogy a Klubrádióért tartott tüntetésen felszólaló munkatársak mind politizáltak. Bizony, kemény kormányellenes beszédeket lehetett akkor hallani. Egyesek feltételezik, hogy Mesterházy odaszólt, hogy vagy Kuncze, vagy a Táncsics Alapítvány pénze.

Nem szeretnék a Klubrádióban maradó, eddig hiteles munkatársak helyében lenni, ha szó nélkül hagyják Arató András döntését, és nem állnak ki társuk mellett. Ráadásul a kockázat is kicsi. Aligha rúghatja ki a főnök őket, hiszen nem Arató András a Klubrádió, hanem Vicsek Ferenc, Rangos Katalin, Váradi Júlia, Gálvölgyi János, Zentai Péter, Pikó András, Mélykúti Ilona, Szelestey Lajos és a többiek. Hogy fognak a folyósón vagy a büfében egymás szemébe nézni, ha hallgatnak? A hitelességüket megalapozó sokéves kemény munka lesz semmivé egy pillanat alatt. Ott fog bolyongani a hitelét vesztett rádió Bokor utcai épületében egy csomó jobb sorsra érdemes, hitelét vesztett újságíró.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulalak
2014. január 26. 00:45
A dinoszauruszokat el lehet adni a médiában/mozikban:) Skorpiókat és döglegyeket viszont nem. :)
atila68
2013. november 15. 12:16
"Nem szeretnék a Klubrádióban maradó, eddig hiteles munkatársak helyében lenni" Kikre gondolhat? Kuncze Gábor nem gyurcsányista. Mennie kellett! Ennyi.
balbako_
2013. november 04. 13:38
Hát itt bizony sérül a tájékoztatás szabadsága, mármint a Klub rádiónál. Uccu Brüsszelbe!
Peter8811
2013. október 31. 08:21
"A Klubrádió az MSZP után vetette magát2 Csak nem meg akarja fogni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!