Olyan régimódi emberek vagyunk, akik jobban szeretnek veszíteni Szókratésszel, mint nyerni Marxszal

Ami a Mediaworks-harcostársakkal történik, az szégyene a közösségünknek.

Úgy tűnik, van egy olyan rétege a magyar ifjúságnak, amelyet szorgos munkájukkal sem tudtak lenevelni a hazaszeretetről, a közösség, az állam tiszteletéről a különféle televíziós csatornák. És egyebek.
„Arról szoktunk beszélni, hogy a világ végzetesen elanyagiasodott, sőt, az anyagiak lettek életünk egyedüli és szinte kizárólagos vezérlő elvei. Ehhez képest az történt az idén, hogy húsz százalékkal több fiatal jelentkezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre mint az előző esztendőben. (...)